Marketingmoments

Nyomtatott reklámok 2012 - válogatás

2013. január 14. 10:12 - Marketingmoments

A korábbi posztban azokat a reklámokat gyűjtöttem csokorba, amelyek a legjobbak, legfeltűnőbbek voltak a közterületeken. Most a nyomtatásban megjelent reklámok közül szemezgettem. Tavaly is több ezer nyomtatott hirdetés jelent meg, a fresher.ru ezeket válogatta át, és közölte a saját toplistáját. Én még ezt a listát kurtítottam meg, így egy 20-as lista várakozik arra, hogy bemutatkozzon. Egy-két képet elláttam megjegyzéssel, többségében azonban a képek magukért beszélnek.

ny1.jpg

Egy különösen csípős barbecue szósz reklámja. Állítólag reklámban a kutya vagy gyerek a tuti siker, ők a kutyát választották.

ny2.jpg

Ez az egyik kedvencem, talán azért, mert reggeli kávézás nélkül nekem is döcögős lenne a nap.

ny3.jpg

ny4.jpg

A fotó, illetve erre az ötletre épülő egész kampány Oliviero Toscani munkája.

ny5.jpg

ny6.jpg

ny7.jpg

ny8.jpg

ny9.jpg

ny10.jpg

ny11.jpg

Ebből a témából egy egész sorozat született, további képek megtekinthetők ITT.

ny13.jpg

ny15.jpg

ny16.jpg

ny17.jpgny18.jpg

ny19.jpg

ny20.jpg

ny21.jpg

ny22.jpg

Szólj hozzá!

Mozaik - Doboz formájú gyümölcs

2013. január 11. 11:15 - Marketingmoments

mymosaicMoments300px.jpg

Új sorozatfélét szeretnék elkezdeni, ami apró ötleteket, rövid történeteket mutat be, inspiráló jelleggel. Gyorsan átfutható kis szösszenetek, tényleg csak pillanatok a marketing, reklám vagy PR világából.

Az első kis történet a doboz formájú gyümölcsről szól. A gyümölcsöket egy speciális formába foglalva hagyták növekedni és beérni, így felvették a forgalmazott gyümölcslé 2 dl-es csomagolásának az alakját.

2 év alatt 1123 ilyen, márkajelzéssel ellátott gyümölcs került a polcokra a hagyományos formájú gyümölcsök között. Ez már nyugodtan sorolhatjuk a gerillamarketinghez, az "egyszerű és hagyományos" almák között válogatva nyilván meglepi a vásárlót a szokatlan termék. Sajnos arra vonatkozóan nem közöltek adatokat, hogy mekkora forgalomnövekedést eredményezett ez a marketing.

gyümi.jpg

Szólj hozzá!

Billboard 2012 - a legjobbak

2013. január 10. 12:53 - Marketingmoments

Így év elején érdemes visszanézni az előző évre, milyen trendek, ötletek voltak a jellemzőek. A reklám szubjektív műfaj, mindenkinek más és más tetszik vagy nem tetszik. Az alábbi kis gyűjtemény a fresher.ru gyűjteményén alapul, ők egész éveben figyelemmel kísérik a termést, és ebből választották ki a szerintük legjobbakat.

Egyébként azt hihetnénk, hogy a plakát ósdi műfaj, hiszen annyi eszköz született már arra is, hogy hogyan reklámozzunk.De azt is tudjuk, hogy ha az ember kimegy az utcára, nem tud elmenekülni a reklámok elől, és ezt kihasználva az ügynökségek újabb és újabb megoldásokon törik a fejüket. Illetve a kreatív megoldások vírusként is terjednek, mert egy-egy nagyon megdöbbentő vagy vicces reklámot a járókelők lefotóznak, közösségi oldalakon megosztják, és ha tényleg tetszetős vagy poénos,  akkor azt természetesen tovább osztják. Valószínűleg az alábbi csokorból is sok lesz már ismerős az Olvasónak.

Berger festék Természetes színek. Készítette:JWT Mumbai, India

b1.jpg

Law & Order (itthon Esküdt ellenségek) sorozat reklámja, készítője: Colenso BBDO, Auckland, New Zealand

b2.jpg

Ariel Ennyire puhává válik tőle minden...

b3.jpg

IKEA A biztosan már sokak által ismert ingyen hóemberes reklám. Sok megosztást élt meg a közösségi oldalakon.

b4.jpg

Állatkert San Francisco

b5.jpg

b6.jpg

b7.jpg

Társadalmi célú reklám Indiából

b8.jpg

The Economist Ügynökség:Abbott Mead Vickers BBDO, UK

b9.jpg

b9_2.jpg

Közlekedésbiztonsági reklám Colorado államból

b10.jpg

Calvin Klein fehérnemű Ügynökség:Chosun University, Gwangju, South Korea

b11.jpg

b11_2.jpg

Penline - a nagyon ragadó szalag Ügynökség: Euro RSCG, Kuala Lumpur, Malaysia

b12.jpg

Science World A gyémánok nem is olyan ritkák Készítő:Rethink, Canada

b13.jpg

b13_2.jpg

CNN Készítő: DDB&CO., Istanbul, Turkey

b14.jpg
Calgary International Film Festival Only the best films make it. Reklámügynökség: WAX, Calgary AB, Canada

b15.jpg

b15_2.jpg

BIC, semmi szöveg, csak a márka és az eredmény

B16.jpg

Holnapután Reklámügynökség: Contract, Mumbai, India

b17.jpg

Max Factor Ez a reklám is reagál az esőre

B18.jpg

B18_2.jpg

Woodland hegymászó cipők

b19.jpg
Martor Solingen extra éles borotvák

b20.jpg
Oldtimer  az egyik legnagyobb osztrák étteremhálózat speciálisan kialakított reklámja.Készítő:Demner, Merlicek & Bergmann, Vienna, Austria

b21.jpg

Mammoth játssz nagyban! És még az ügynökség neve is David&Goliath.

b22.jpg

Anando tej - a szuperman ereje Kiötlő: McCANN ERICKSON, Mumbai, India

b23.jpg

Újabb közlekedésbiztonsági plakát, amely esőben vérzik. Kicsit talán morbid. Elkészítője:Colenso BBDO, Auckland, New Zealand

b24.jpg

b24_2.jpg

És amikor még az elektromos vezetés is reklámeszközzé válik:Panasonic orrszőrnyíró reklám a Saatchi & Saatchi ötletéből Indonéziában.

b25_2.jpg

b25.jpg

Donatos Pizza még gőzölög... és szinte teljesen élethű Reklámügynökség: Engauge, Columbus, USA

b26.jpg

Avera Health füstölgő reklám, ügynökség:BVK, USA

b29.jpg

Koleston hajfestékek, ügynökség: Leo Burnett, Beirut, Libanon

b31_1.jpg

B31_2.jpg

B31_3.jpg

Zhangbei Fitness

b32.jpg

Coca-Cola reklám Kanadából (MacLaren McCann, Toronto, Canada)

b33.jpg

b34.jpg

Powerhouse

b35.jpg

b36.jpg

Playboy Fiúk, imádkozzatok esőért!

B37.jpg

b37_2.jpg
Egy egészséges életmódra biztató  kreatív (TBWA Vancouver, Canada)

b38.jpg

Öveket becsatolni, itt az újabb közlekedésbiztonsági plakát.

b39.jpg

Siemens mixerek

b40.jpg

Silberman’s Fitness

b41.jpg

Szólj hozzá!

Az AIDA "D"-je

2013. január 09. 14:24 - Marketingmoments

aida.pngKezdetnek talán gyorsan elevenítsük föl mi is tulajdonképpen az AIDA modell.  Az AIDA modell (Lewis, 1898): egy termék eladásakor az eladó által követendő főbb tevékenységek leírása, azt foglalja össze, hogy miként is kell működnie a hagyományos reklámnak.

Attention - Figyelem felkeltése

A reklámok elsődleges célja, hogy felkeltsék a célcsoport figyelmét. Amennyiben a hirdetés nem elég érdekes, vagy nem a megfelelő helyen, hirdetési felületen jelenik meg, akkor az üzenet már a legelső lépésnél megbukik, és nem jut el a fogyasztókhoz.

Interest – Érdeklődés felkeltése

A következő fontos lépés, hogy a célcsoportunk tagjai ne csak felfigyeljenek a reklámokra, hanem fel is keltse az érdeklődésüket. Hiszen hiába látják, ha az üzenet nem érzik magukénak, nem ragadja meg az érdeklődésüket, már tovább is léptek, nem fognak törődni vele a továbbiakban. Tartós és intenzív érdeklődés esetén nagyobb az esély a vágy megszületésére

Desire - Vágy felkeltése  

Az érdeklődés után a hirdetett termék/szolgáltatás iránti vágyat kell felkeltenie egy sikeres hirdetésnek. Hiába érdekes és figyelemfelkeltő egy hirdetés, ha a fogyasztók úgy érzik, hogy egyáltalán nincs is rá szükségük. Ezt a bizonyos funkciót, a D betűt fogjuk részletesebben áttekinteni a későbbiekben.

Action - Aktiválás

Ha a célcsoportunk látta is a hirdetést, sikerült felkelteni az érdeklődésüket, sőt, már vágynak is a termékünkre/szolgáltatásunkra, akkor sem biztos, hogy nyert ügyünk van. Hiszen ha úgy érzik, hogy túl sok erőfeszítést kíván ezek beszerzése, akkor mindezek ellenére nem valószínű, hogy a vevőink lesznek. Ha azonban azt látják, hogy könnyedén hozzájuthatnak, nagy az esélyünk a sikerre.

A modell legfontosabb eleme a vágy, ennek felkeltése a reklám elsődleges célja, azt követi a cselekvésre buzdítás.

A reklámnak arra kell összpontosítania, hogy mit nyújt a termékünk vagy szolgáltatásunk a fogyasztónak, tudnunk kell, hogy mire vágynak az emberek.

A reklámban, ha pozitívan közelítjük meg a vágyakat, mutassuk meg, hogy mit érnek el az emberek a termékünk segítségével, hogyan fokozza elégedettségüket, jó közérzetüket.

Ha negatívan közelítünk, akkor hogyan nyújt megoldást a termék egy probléma megszüntetésére, hogyan kerülhetik el vele a veszteséget (pl. az autótulajdonosok vágynak arra, hogy elkerüljék a kocsi lopást). A negatív dolgok elkerülése, a már birtokunkban lévő értékek megóvása még a megszerzésnél is erősebb késztetés.

Nézzük mik a legfontosabb vágyak, amik az embereket mozgatják (összefoglaló Victor O Schwab nyomán):Mauritius_tengerpart.jpg

Jobb egészség: nagyobb erő, életerő, szívósság

Jólét: gondtalanság, luxus, kényelem

Több pénz: hogy elkölthessük, megtakaríthassuk, másoknak adhassuk

Több szabadidő: utazáshoz, hobbihoz pihenéshez, játékoz önfejlesztéshez

Nagyobb népszerűség: vonzóbb személyiség vagy személyes teljesítmény által

A teljesítmény felett érzett öröm: akadályok és versenytársak legyőzése, vágy arra, hogy jobbak legyünk

Jobb megjelenés: szépség, stílus, jobb fizikai megjelenés, tisztaság

Üzleti előmenetel: jobb állás, siker, megérdemelt jutalom

Biztonság idős korban: függetlenség, felkészülés az idős korra, betegségre

Társasági előmenetel: jobb körökben jutás, társasági elfogadottság (presztízsmárkák)

Nagyobb öröm: szórakozásból, evés-ivásból, más fizikai élvezetekből

További vágyak közül néhány:

Jó szülőnek lenni

Befolyással rendelkezni

Kreatívnak/hatékonynak/ modernnek/ társasági lénynek/ elsőnek stb. lenni

Érdemes azzal a szemmel átnézni a listát, hogy vállalkozásunk milyen vágyakat tud valóra váltani.

Termékünk például lecsökkenti egy munkafolyamat idejét, így a vásárlónak több szabadideje marad a hobbijára? Hangsúlyozzuk ezt a reklámunkban. Hiába írjuk le, hogy hány terméknagydíjat kaptunk, ha a vásárló nem tudja a saját vágyai megvalósításához kötni a termékünket.

Egy gyakorlati példa: a cég Facebook oldalának és blogjának szerkesztését átvállaljuk Öntől, így Önnek több ideje marad a cégvezetésre.

Szólj hozzá!

Facebook a térképen

2013. január 07. 13:32 - Marketingmoments

Amin senki sem fog meglepődni: a Facebook uralja a világot közösségi hálózatok terén. De hogy mennyire és mennyit változott ez 2009 óta, azt Vincenzo Cosenza térképein kiválóan nyomon követhetjük.

Az olasz Vincenzo Cosenza évente többször megjelenteti térképeit a közösségi hálózatokról a világon, arra a kérdésre keresve a választ, hogy melyik régióban melyik az első számú közösségi oldal.

2009-ben még 17 hálózat látható a térképen.

world-map-june-2009.jpgMár itt is erősen képviselteti magát a Facebook, de az uralma még korántsem volt olyan jelentős, mint 2012-ben.

2012 decemberében a következőképpen fest a térkép:

world-map-2012.jpg5 számottevő hálózat maradt talpon. Cosenza szerint 137 országból 127-ben áll az élen a Facebook, a dél-amerikai és az ázsiai térségek egy részét is bekebelezte. A rohamos fejlődés egyik oka a 278 millió ázsiai felhasználó csatlakozása.Az elmúlt hónapokban a Facebook átvette a hatalmat Örményországban, Kirgizisztánban, Lettországban és Vietnámban is.

A legkeményebb ellenfél a kék oldal terjeszkedésében a Vkontakte, az orosz közösségi hálózat.  Átlagban 42.000.000 napi felhasználó és 2,5 milliárd oldalletöltést naponta, az orosz ajkú lakosság körében ez a legnépszerűbb ilyen jellegű oldal. A térkép felirataiban szerepel az Odnoklassniki, ami szintén orosz nyelvű közösség, bár magán a térképen nem látszik sárga terület.

Kínában a QZone a vezető közösségi portál,  597 millió felhasználóval rendelkezik.

Vélhetően az orosz és a kínai területek nem lesznek egyhamar kék színűek, ezt sem vehetjük biztosra, de azt igen, hogy elképesztő nagyságú területet és mennyiségű embert lehetünk képesek elérni egy kellően érdekes anyaggal vagy jó ajánlattal.

Forrás: onlinemarketing.de

Szólj hozzá!

Rajzolt reklámhősök

2013. január 04. 12:51 - Marketingmoments

lipi1.pngNéha érdekesen kapcsolódnak össze a dolgok. Tegnap este egy kedves, művészi hajlamokkal megáldott rajzoló barátommal leveleztem egy közös munka kapcsán és csak úgy rákerestem a rajzolt szereplőkre a reklámiparban.  Találtam egy tanulságos nyúlfarknyi történetet például Bibendumról bibendum.jpg (bevallom én sem tudtam,  hogy így hívják a Michelin-figurát), akit nem ismertek fel a hirdetésben. A Marketingizék blog szerzője fel is veti a kérdést, hogy milyen nyomot hagy egy-egy hirdetés. 

De ahhoz, hogy nyomot hagyjon, egyedinek kell lennie. Korábban említett rajzoló barátom, Boglárka, szerencsére sajátos módon látja a világot és ezt szükség szerint divatosan vagy éppen aranyosan ábrázolja, ahogy a kedves megrendelő kívánja, sőt  történetek illusztrálását is kiválóan megoldja. A bejegyzés elején mosolygó cica is az ő munkája. Nagy kedvencem a Fekete macska horrorocska  története, amiből akár egy rajzfilmet is lehetne forgatni. Aki többet szeretne tudni a rajzolóról, keresse fel Mboglárka oldalát!

A rajzfilmfigurák szerepeltetése a reklámokban különösen a 70-es 80-as években volt népszerű, olyan nagy alkotók adták a 02gusztav.jpgnevüket és figuráikat hozzá, mint Dargay Attila vagy Sajdik Ferenc.

A Kreatív Online-t idézve rengeteg előnye is van a rajzolt reklámnak.

Rajzfilmsztárokat alkalmazni a reklámokban praktikus és költségkímélő megoldás. Biztos, hogy nem mondanak ellent a rendezőnek, nem törik el a lábukat, nem jönnek másnaposan a forgatásra, nincs szükség hatalmas stábra, drágán bérbe vehető helyszínekre, közterület-foglalásra, mindössze néhány ügyes grafikusra és számítógépekre. Nemcsak olcsók, hanem roppant együttműködőek is. Másrészt az így megjelenő karaktereket – szemben a reklámszínészekkel – nagyon könnyű megjegyezni, és ezzel az érintett termékhez kapcsolni.”

A cikk további részében azt is megtudjuk, hogyan alkalmazzuk a rajzolt karaktereket.

Benesch Ferenc, az Ogilvy kreatívigazgatója szerint a rajzfilmfigurákat pontosan úgy kell alkalmazni, mint az ismert színészeket: nagyon fontos, hogy melyik terméket melyik figurával kapcsoljuk össze. Ahogy George Clooney karaktere egyaránt passzol a Nespressóhoz és a Martinihez, úgy bizonyos esetekben egy rajzfilmsztár is reklámozhat olyan termékeket, amelyek nem versenytársai egymásnak, hanem egy életstílust képviselnek. Persze ha nincs megfelelő ismert figura, kénytelen a reklám megrendelője rajzoltatni. A Nesquik nyuszi vagy a Chocapic kutya esetében már a kakaó vagy a gabonapehely megjelenése nélkül is egyből a termékre asszociálunk, ha ezeket a figurákat meglátjuk. Jakab Zsolt a hangsúlyt arra helyezte, hogy a karakter világa, egyénisége és a márkaegyéniség hori.pngszinkronban legyenek, a figura ne saját magát erősítse, hanem az üzenetet. Az Auchan univerzálisan alkalmazható hörcsögjei, a T-Mobile rénszarvasa 2009-ben vagy a tisztítószerek reklámjaiban már-már kicsit unalmassá is váló beazonosíthatatlan koszszörnyecskék pedig azért célravezetőbbek egy korábban is létező figuránál, mert nem kell jogutódokat felkutatni és esetlegesen később felbukkanó társszerzőkkel pereskedni, ráadásul a karakter az igények szerint alakítható.”

Az egyéni figurák használata hátrányokat is előnyöket is rejt, de van valamijük, amit a már korábban megalkotott rajzfilmhősök nem tudnak, csak a miénk a nekünk rajzolt figura, a mi arculatunkat, értékrendünket tükrözi. Megalkotásakor a fogyasztót be lehet vonni a játékba, szavazhat arra, hogy macska vagy kutya, hörcsög vagy papagáj, adhat neki nevet. Olyan termék esetén, ahol gyerekek is érintettek, kitalálhatják a figura kalandjait persze lehetőleg a termék beleszövésével, készülhet belőle egyedi kifestő vagy akár plüss figura is. Megjegyzem, reménykedtem, hogy az Auchan hörcsögei megjelennek plüss formában, el tudtam volna képzelni mondjuk egy vásárláshoz kötött pontgyűjtős játék nyereményeiként őket. Még bizakodom, hogy hátha egyszer úgy dönt az Auchan, hogy a két bájos szőrgombócot kézzelfoghatóvá teszi.

Források:

Cultura.hu

Mboglárka

Marketing.hu

Marketingizék.blog

1 komment

A hatodik szem aszalt szilva

2013. január 03. 14:17 - Marketingmoments

Bejegyzés alcíme...

szilva.jpgMa nem sütikről lesz szó, annak ellenére, hogy aszalt szilvás a poszt címe. Reggel a buszon egy nagyon jó kis történetet olvastam az aszalt szilvákról és egy panzióról. Kicsit olyan a történet, mint egy népmese, talán tanulságos lesz.

Volt egyszer egy panziós asszonyság, aki ha desszertként aszalt szilvát szolgált föl a vendégeinek, akkor mindig pontosan öt szem szilvát adott, se többet, se kevesebbet. Az öt szem szilva rítussá vált nála, vendégei nem kis bosszúságára. Valahogy mindig volt üres szoba a panzióban és üres hely az asztalok mellett az étteremben.

Egyszer történt azonban, hogy egy másik nő felügyelete alá helyezték a panziót. Az új főnök az öt szilva helyett hatot szolgált föl, ami önmagában nem nagy változás, de szimbolizálta az új szellemet, ami áthatotta a panzió irányítását. Az egy szem aszalt szilvát nagyra értékelték a lakók, beszéltek róla, meg is tapsolták. A rég elpártolt vendégek viszatértek, az új vezetés pedig további újításokat is kezdeményezett például a menüben. A panzió gyarapodott, nyereségessé lett, végül sikercégé fejlődött. És mindez a hatodik szem aszalt szilvával kezdődött.

A modern cégek, különösen a kicsi, alacsony reklámköltségvetéssel rendelkezők, hatodik szem aszalt szilvája lehet a Facebook oldaluk, hiszen ezt sokan nem tartják nagy lépések, csak apróságnak tekintik. A Facebookon költséghatékonyan bemutathatjuk a cégünket, elérhetjük, hogy ismerté váljon és szabadon kommunikálhatunk a vásárlóinkkal, ügyfeleinkkel, kikérhetjük a véleményüket!

A többi szilva, ízlés szerint lehet: weboldal, ügyfélszolgálat, blog, hírlevél, online hirdetés, hagyományos hirdetés, twitter, youtube...

Szolgálja hát föl a hatodik szem szilvát is!

Szólj hozzá!

Váncza könyv - a reklám, amiért a fogyasztó fizet

2013. január 02. 00:31 - Marketingmoments

van3.JPGÍgy túl az ünnepi kavalkádokon egy kicsit szentimentálisabb bejegyzés körvonalazódott a fejemben a süteménykészítés közben. A süti a Váncza könyvből készült, amiből 1-2 éve a sikerült szereznem egy új példány, a saját kicsi háztartásomba.Egyébként is szeretem a régi dolgokat, az ódon hangulatot. Az úgynevezett modern művészettől és építészettől időnként borsódzik a hátam. 

Az első, most már nagyon kopott kis Váncza kötet sok-sok éve, talán már 20-25 éve került a családi konyhánkba. Attól kezdve a szép kicsi könyv lett az ünnepi sütés kiindulópontja. Amikor megbeszéltük az ünnepi menüt, mindig megnéztük mit süssünk a Vánczából, mert abból tényleg mindig valami finom született.

Olyan igazi régi szép polgári világot idéző, minden süteményt és desszertet rajzzal illusztráló, piros vászonkötésű, arany betűs borítóval készült kis különlegesség ez a könyv. Receptjei máig megmozgatják a fantáziát, találtam is egy Váncza projektet is a neten, amiben a szerző elkészíti a receptetek és beszámol róluk. A jellegzetes rajzokat láttam már pékség csomagolóanyagán is felhasználni. van6_2.JPG

De hogy miért fecsegek ennyit erről a könyvről, egy marketing blogban? Tudom, hogy a gasztroblogok nagyon népszerűek, de nem szeretnék átnyergelni.

Azért írok erről a könyvecskéről, mert mint a cím is utal rá, ez egy gyönyörűen kivitelezett reklámanyag, ráadásul nem is volt ingyenes, nem volt vásárláshoz kötött, egyszerűen csak megvásárolható volt. Igényessége, szépsége, minőségi, jól megírt receptjei sikerhez segítették, népszerűsítve közben a márkát, növelve a népszerűségét. Az 1936-os, tizennegyedik kiadás előszavában azt írja Váncza József, a szerző, hogy ha az addig eladott példányokat egymásra raknák, akkor négy és félszer olyan magas lenne, mint az Eiffel-torony. Nincs olyan oldal, ahol ne fordulna elő a Váncza sütőpor vagy vanillincukor neve, itt-ott egy rövidebb hosszabb ismertető a termékről, sőt mindjárt a könyv elején van egy komoly figyelmeztetés, hogy a receptek sikeresen csakis Váncza-sütőporral készíthetőek el. Tanácsokat kapunk a sütemények elkészítéséről általában, gyakorlatiasan és néhol kicsit vegyészesen, amivel szintén azt támasztják alá,van5_2.JPG hogy ők bizony tudják miről beszélnek és mit csinálnak. Több oldalt szentelnek a sütemények, torták díszítésének is. A "Gyakorlati utasítások és receptek a mignonok készítéséhez" fejezetben pedig megtudjuk, hogy a Váncza-sütőpor használata gazdaságos mert tojást, vajat és időt takarítunk meg, tehát arra is kitérnek, hogy miért jó ez a kedves vásárlónak. Komplex kis anyag kerekedett ki a könyvecskéből. Kívánatossá tették a könyvet háziasszonyok számára, így nem volt gond a terjesztéssel. Volt helyük és lehetőségük kifejteni a tanácsaikat, bemutatni a szakmai ismereteket, de ugyanakkor azt is, hogy miért jó a hölgyeknek ez a márkát választani.

Ilyenkor szoktam elkanyarodni arra, hogy vajon ez ma működne-e. Különböző rokonai vannak, például a Ráma próbálkozik a süteményeskönyvekkel, de sajnos a spirálkötés meg sem közelíti a Váncza eleganciáját. A Virágh Ursula által jegyzett könyvecskét nem tudtam alaposabban megszemlélni, de az is a csak kis vékony van7_2.JPGfüzetkének tűnik. Talán a következő karácsony előtt meg lehetne próbálkozni egy valódi, kiváló minőségű, ajándékként is vásárolható könyv kiadásával és azt hiszem ez talán a dr. Oetker számára lenne a legjobb, hiszen ők is adtak ki kicsi könyveket korábban, és nekik széles a termékpalettájuk, elegendő megosztandó információjuk, konyhai tippjük van, amit érdemes lenne közölni. A korábbi kiadványok képanyaga szép, igényes jó kiindulási alap lehet. Ebből nekem az értékesség érzete hiányzik, hogy sok információt kapjunk legyen "súlya" a kötetnek, persze átvitt értelemben.

 Nem tudom, jelenik-e meg majd mostanában egy modern testvére a Váncza-könyvnek, de ha valaki szeret sütni, vagy szereti a szép régi dolgokat, vásároljon magának egyet a "A mi süteményeskönyvünk"-ből.

Szólj hozzá!

Mond meg gyorsan, és mondd az igazat

2012. december 28. 13:31 - Marketingmoments

csoki.jpgVictor O. Schwab 1962-ben íródott könyve a "Hogyan írjunk jó reklámszöveget?" (a Bagolyvárnál jelent meg 2002-ben). A dátum alapján arra gondolhatnánk, hogy túlhaladott nézetekről olvashatunk benne és nem lesz semmi használható tanácsa, hiszen annyit változott már a világ.  De ez egyáltalán nincs így. Az egyik legjobb és legszellemesebb példa erre egy versbe szedett intelem egy olvasótól a reklámozónak. Amikor  elolvastam a vereset, az jutott eszembe, hogy a különböző TV-shop reklámokat tartják nagyon jónak egyes szakértők. Ha belegondolunk, bizonyos értelemben igaz is ez a megállapítás, hiszen ott másat sem hallani, mint azt, hogy mitől lesz jó nekem, a fogyasztónak, ha megvásárolom az egyébként jellemzően borsos árú termékeket. Sőt, olyan problémákra adnak el megoldást, melyek létezéséről eddig nem is tudtunk, de ők megoldják.

A verses intelmet most teljes egészében bemásolom. Kedves Olvasó, vonjon párhuzamot a múlt és jelen között.Egyébként bár a könyv 1962-ben született, a vers még régebbi, 1942-ből származik.

És még egy gondolat, ami alátámasztja a versben foglaltak igazságát, John Dewey tanár,  jeles amerikai  gondolkodó szerint az emberi természet legerősebb ösztöne : " a fontosság vágya"

Mond meg gyorsan, és mondd az igazat

(vagy, szépségem, eredj a pokolba!)

 

("Lapozgatok a magazinokban, nézegetem az

oldalakat, amelyek a reklámozóknak ezrekbe

kerülnek; és ők mégis magukról beszélnek, és

—     ami engem illett — önmagukhoz szólnak,”

Egy olvasó megjegyzése.)

 

Úgy látom, egy csomó dohányt költött el,

Hogy közölje velem, amiről hiszi, tudnom kell.

Hogy a cége mily nagy, mily szép és mily jó,

S hogy alapítójának mily hosszú bajusz való.

 

Így hát ’92-ben kezdte az üzletet!

Borzalmasan érdekes ez… önnek.

Vérrel-verejtékkel építette fel?

(Rohanok haza, hogy elmondjam nejemnek!)

 

Gépparkja oly modern és hiánytalan;

Dolgozói tiszták, híre makulátlan.

Mottója „minőség”… kezdőbetűje nagy Q —

Nem csoda, hogy elegem van önből…hú!

 

Talán ettől leszek oly elegáns, oly nett,

Hogy hívásaimtól nem kopnak el a telefonkészülékek.

És így jó sok barátom lesz —

(Soha nem tudni, hol végződik ez!)

 

Hát mondd meg gyorsan, és mondd az igazat

(Vagy szépségem, eredj a pokolba!)

Kevesebbet arról, „hogyan lett”;

És többet arról, mit nyújt nekem!

 

Vajon mivel járul hozzá az egészségemhez?

Megtanít, hogyan tegyek szeret nagyobb jólétre —

Jobb dolgokat magamnak, srácaimnak, nejemnek,

Vagy hogy kerüljem el, hogy munkámba belegebedjek.

 

Takarítok-e meg pénzt, időt, munkát;

Vagy tud-e a bérem ugrani akkorát?

Lefarag a robotból, veszteségből, aggódásból?

Ki tud engem húzni a megunt rutinból?

 

Hát mondd meg gyorsan és mondd az igazat

(Vagy szépségem, eredj a pokolba!)

Kevesebbet arról, „hogyan lett”;

És többet arról, mit nyújt nekem!

Szólj hozzá!

Oldalgondozás a Facebookon

2012. december 27. 21:38 - Marketingmoments

facebook.jpgA vállalkozások Facebook jelenléte egyre erősödik, érdemes lépést tartani velük. Aki nagy az nem engedheti meg magának, hogy ne adjon teret a rajongóinak, aki kicsi, az pedig azért nem engedheti meg magának, hogy ne legyen ott, mert kiváló reklámlehetőséget szalaszthat el.

De maguktól nem jönnek a rajongók és nem maradnak ott, az aktivitásukat is ki kell váltani. Az oldalak szerkesztése során összegyűlt tapasztalatainkból osztanék meg néhányat, persze a teljesség igénye nélkül és csak általánosan nagy vonalakban vázolva a lehetőségeket.

Esetünkben befolyásoló tényező a megrendelő kívánsága, hogy milyen jellegű tartalmakat szeretne, vagy éppen mit nem szeretne az oldalra. Ezt maximálisan igyekszünk tiszteletben tartani, de az soha nem szabad elfelejteni, hogy az oldal nem a cégvezetésé, hanem a rajongóké, azért elsősorban nekik tetsző és az oldal tematikájához illő postokat kell kiraknunk. Egy másik kérdés, hogy mit tart méltónak a cég képviselője. Ami mindenki számára kerülendő az a lájkvadász vulgáris, ízléstelen vagy éppen sokkoló kép és videó anyag. Ezeket csak akkor használjuk, és akkor is csak mértékkel, ha például a drogfogyasztástól akarjuk elrettenteni a látogatókat. Nem kell minden áron lájkot gyűjteni.

Ami a népszerűségi listákat vezeti a Facebookon, az a képes tartalom, abból is a cuki és szép (állat, táj, sütemény, festmény), valamint a borzongató, netán megríkató kap sok megosztást. A nagy ötletek, látványos, trükkös képmegoldások is igen sok megosztást érnek meg. Állandóan visszatérő trend az idézetek és viccek kategória. Mind a képeknél, mind az idézeteknél ügyesen be kell határolni, hogy hol vannak kapcsolódási pontok az adott oldallal. Ha jól célzunk, akkor több száz megosztást eredményez, ami természetesen viszi magával az oldalunk nevét is.  A jól sikerül rövid írások, tanulságos történetek vagy „tudtad-e” kicsit ismeretterjesztő jellegű cikkecskék is kapnak megosztást. Tudjuk, hogy vannak a felsorolt tartalmak között vannak elcsépeltek, ezért ha lehet, törekedjünk az egyéni hangvételre, több száz igényes képet, idézetet, ismereterjesztő anyagot találhatunk.

A kisebb cégek nem rendelkeznek elegendő aktuális, érdekes saját tartalommal, amivel rendszeresen frissíthetünk, ilyenkor válasszuk a témakörben maradást, szemezgessünk profilunkhoz illő cikkekből, belevonhatjuk a tartalomba az aktuális ünnepeket, eseményeket. A politikát célszerű kerülni, mert fölösleges torzsalkodást szíthat (persze itt a célzottan politikai oldalak kivételek).

A Facebook oldalak szerkesztését, frissítését üzemeltetésnek szokták nevezni, mi a gondozásnak hívjuk, mert igyekszünk a „törődő kommunikációt” megvalósítani, figyelni a csatlakozók reakciójára, válaszolni a felvetésekre, hozzászólásokra. Reagálni kell arra, ami azoktól érkezik, akiknek el akarjuk adni magunkat, cégünket, termékünket.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása