Marketingmoments

Gorbacsov brand

2013. március 08. 13:38 - Marketingmoments

gorbasov.jpgMa egy színes kis történetet hoztam a personal brandről.

Nyugaton nagyon sokan és elég jól megélnek abból, kik voltak ők, amikor már nem azok. Gorbacsov például 1991 után mindenekelőtt szupersztár (a „nyugati világ” sztárja), aki 100 ezer dolláros fellépti díjával éveken át vezette a sztárpolitikusok világranglistáját. 1992-93-ban Ronald Reagan állítólag 80 ezret kapott egy bankett-fellépéséért vagy
konferenciaszerepléséért, Jimmy Carter, Gerald Ford, George Bush, Richard Nixon pedig 40-50 ezer dollárt. A pénzek az üzletemberré avanzsált Gorbacsov 1990-ben kapott Nobel-díjával (500 ezer dollárral) és a Peresztrojka című könyv jogdíjaival (mintegy 60 ezer dollárral) megalapozott Gorbacsov Alapítvány kasszájába folynak, amely ötéves fennállása során 7 millió dollárnyi humanitárius dollárt szerzett Oroszországnak. Gorbacsov neve tehát jól működik, mind a haza javára, mind a maga hasznára.

Újabb remek példája annak, hogy a kitartóan épített személyes márkánkból több módon és meglehetősen hosszú távon húzhatunk hasznot.

Forrás: Papp László Érdekes, tréfás és igaz történetek híres emberekről

Szólj hozzá!

A páratlan zoknik története

2013. március 05. 16:51 - Marketingmoments

neu_socks.jpg

A Heye & Partner GmbH rukkolt elő ezzel a zoknis kampánnyal egy társkereső cég számára. Ez nyilván ott működőképes, ahol megszokott dolog a nyilvános mosodák használata, ami ugye itthon nem igazán terjedt el. A kampány lényege mindössze annyi, hogy a mosodák gépeiben elhelyeznek, "ottfelejtenek" egy fél pár zoknit, a "Szintén magányos?" felirattal és rajta a társkereső webcímével.

A kampány kiötlői remekül választottak metaforát és célcsoportot, és mindezt a  megfelelő helyen. A férfiak számára különösen érzékeny téma a páratlan zokni, hiszen náluk 200 zokni a szekrényben gyakran jelent  200 magányos zoknit és nem 100 pár zoknit.

Szólj hozzá!

Közösségi kalandozások - egy jó hazai marketingkönyv

2013. február 10. 18:32 - Marketingmoments

köz.JPGAz a jó könyv, amit olvasás közben nehéz letenni. Lévai Richárd Közösségi kalandozások című könyve számomra ilyen volt. Aztán meg az a gondolat következett, hogy jöhet is belőle a következő. Olyan Facebook-marketing történetekbe enged bepillantani, amibe az ő könyve nélkül nem látnánk bele ilyen jól. Olyan emberek mesélnek a saját sikersztorijukról, akik sok-sok időt töltöttek a Facebook szeszélyeinek a kitapasztalásával. Nekem teljesen új terület a személyek köré épülő oldalak üzemeltetése, hiszen eddig csak márkákkal és közösségekkel dolgoztam, sztárokkal nem,  de hála ennek a könyvnek, most már körvonalazódtam előttem ennek a területnek a finomságai is. Belekérdezett az ominózus Extreme Silver által futtatott indián neves alkalmaz hátterébe is, és nem csak olyan sztorikat tálalt fel, amelyek az elejétől a végéig rózsaszínűek. A Nescafé és Szolnoki János afférja a 3in1 Effekt kapcsán bennem is felmerült a kérdés, hogy ha valamelyik ügyfelem oldalán beütne egy ilyen eset, vajon hogy lehetne jól kijönni belőle, és közben hálát adtam a sorsnak azért, hogy komolyabb trollkodásokkal eddig még nem kellett szembenéznem, bár már én is megtapasztaltam ezt-azt. Egyik kedvencem talán a Lélekpillangó története volt a könyv tanulmányai közül, ahol egy szép kezdeményezés még szebb kommunikációját ismerhettük meg. A mesébe foglalt közösségépítés megmutatja az igényes, előre tervezett kommunikáció előnyeit és szépségeit, de az is, hogy a mese nagyon komoly odafigyelést igényel és ami kifelé egy pillangó szárnycsapása, a belül több lóerőnyi munka is lehet akár.

Még hosszasan sorolhatnám azokat a dolgokat, amik ötletet adtak, elgondolkodtattak, de nem akarom lelőni a poént, a sztorik úgy jók, úgy kell őket elolvasni, ahogy a könyvben vannak, teljes egészükben. Azoknak, akik meg akarnak jelenni a Facebookon, még akkor is, ha szakértő segítségével és tanácsaival teszik ezt, azt javasolnám, hogy olvassák el a Közösségi kalandozásokat, mert néhány dolgot biztosan másként látnak majd.

A szerzőnek pedig csak annyit: Lévai úr, kérjük a következőt!

Szólj hozzá!

Mázlifaktor a Facebookon

2013. január 27. 19:22 - Marketingmoments

fb.pngA mázlifaktorról nem sok szó esik ha Facebook oldalszerkesztésről van szó, pedig bizony néha a mázlifaktor nagyon sokat tud segíteni a szerkesztőknek. Tudjuk, hogy milyen tartalmakat szeretnek a látogatók (pontosabban igyekszünk megtudni), tudjuk, hogy a képes tartalmakat sokkal jobban kedvelik, de hogy pontosan mi is legyen az a kép, azt néha nehéz eltalálni. Egy kertészet esetében egyértelműnek látszik, hogy szép kertekről, virágokról, gyógynövényekről lehet postolni. Ahhoz azonban kell egy kis szerencse, hogy tényleg nagyon kedveljék a bejegyzésünket, és ez az, amit nem tudunk előre kiszámolni. Lehet, hogy nekünk tetszik az adott fotó és másoknak már nem, vagy úgy látjuk, hogy ez akár jó lehet az oldalunkhoz, de nem várunk túl sokat tőle, és váratlanul mégis nagy népszerűségre tesz szert. Az alábbi kép most, amikor ezt a bejegyzést írom, már több mint 23 ezer lájkot gyűjtött össze.

kep_a.jpg
Új kép (1).bmpA megosztásoknak köszönhetően, minden más eszköz nélkül az oldal látogatottsága erőteljesen megnövekedett és több mint 600 új tag csatlakozott az oldalhoz. Ezt a néhány gondolatot csak azért osztottam meg, hogy az oldaladminoknak segítsek, hogy nincs pontos recept, érdemes próbálkozni, mert a bármikor találhatunk egy olyan anyagot, amivel nagyon meg tudjuk ragadni a facebookozók figyelmét, az a lényeg, hogy lehetőség szerint folyamatosan töltsünk föl tartalmat az oldalra, olyat, ami illik a profilhoz, azzal nem érdemes próbálkozni, hogy csak "lájkgyűjtő" fotókat postolunk, reménykedve a látogatottságnövekedésben, mert ha az oldal jellege nem illik az adott képhez, magát az oldalt vélhetően kevesen fogják kedvelni. Nyilván vannak jobban népszerűsíthető oldalak és kevésbé, mert egy szakmaibb jellegű oldalnál vélhetően nem lesz ugrásszerű növekedés, viszont akik csatlakoznak, ők valóban érdeklődők, de lájk-típusokról már korábban írtam itt.

Szólj hozzá!
Címkék: kép oldal Facebook

Modellügynökség erős idegzetűeknek

2013. január 27. 17:38 - Marketingmoments

Azt mondják, hogy a reklámban mindig csak szép emberek szerepelnek, harmonikus az életet ábrázolnak, mesevilág az egész reklám. Ennek némileg ellentmond az Londonban lévő, UGLY MODELS Agency néven működő iroda, ahol csúnya modelleket is bérelhetünk reklámkészítéshez. Természetesen vannak "átlagos" modelljeik is, de az iroda neve is csúfságot hangsúlyozza, külön csoportokat képeznek számukra. A "Lányok" és "Férfiak" kategória mellett olyanokat találunk, mint "Bodies" - a testépítők kategóriája vagy "Twins" az ikreknek. Igazán érdekes csoport a Guinness rekordereké vagy az X-Files amiből néhány képet megmutatok alább. Már csak azt nem tudom, hogy némelyik figurát vajon milyen termék reklámozására lehet bevetni. Az alábbi hölgy tetováló- és piercingszalon és bizsubolt reklámja lehetne például.

Elaine Davidson , a nő akinek a legtöbb piercingje van, a nyilvántartás szerint 2520 darab. 

ugly1.jpg

A világ legtetováltabb embere, Lucky Diamond, hogy érvényesüljön a rekordja, neki majdnem meztelen szerepeket kell találni...

ugly2.jpg

Isobel Varley a senior kategória legtetováltabb rekordere

ugly3.jpg

De van náluk, gumiember, mindenféle tetovált ember, nagyon magas és nagyon kicsi.

ugly.jpg

ugly4.jpg

ugly5.jpg

ugly6.jpg

ugly7.jpg

Végezetül egy csúnyának ezért nem nevezhető modell, hogy a fentieket egy kicsit levezessük.

ugly8.jpg

Ha további furcsa figurákat, vagy kigyúrt fiúkat és lányokat szeretne nézegetni, az UGLY MODELS Agency oldalán megteheti, egy látványos kezdőoldal után lehet nézelődni.

Szólj hozzá!

Mozaik - Sprite zuhany

2013. január 21. 22:27 - Marketingmoments

mymosaicMoments300px.jpgBrazília, 40 fokos hőség, strand, ingyen zuhany. Viszont a zuhanynak Sprite italadagoló automata alakja van. Aki már találkozott nagy melegben egy italautomatával vagy ivott már Sprite-ot, annál biztosan beindul a nyálelválasztás (ezt nem lehet szebben megfogalmazni). Meg kell állapítanom, hogy jó választás volt a Sprite, több okból is. Citromos, tehát viszonylag jól oltja a szomjat a hőségben (tekintsünk el most a cukortartalomtól) és színtelen, tehát a tusolóból kizubogó víz abszolút felidézi az üdítőt. És még van benne egy kis játékosság is, hiszen az óriások földjén érezhetjük magunkat, azt képzelhetjük, hogy csak akkorák vagyunk mint egy pohár.

sprite.jpeg

Szólj hozzá!

Mozaik - Gerilla zöldséges

2013. január 21. 11:09 - Marketingmoments

mymosaicMoments300px.jpgAz egészségünk érdekében fontos a rendszeres zöldségfogyasztás, ezt mindannyian tudjuk. De hogyan tegyük ezt emlékezetessé, és hogyan hívjuk föl a figyelmet a zöldségesboltunkra? Akár úgy, mint a képen látható. Pedig nem egy zöldséges formabontó reklámjának készül ez a meglepő összeállítás, hanem egy amerikai, a CIA ügynökökről szóló sorozat, a "Titkos művelet" beharangozására szolgált. Abban biztosak lehetünk, hogy a képen bámészkodó fiatalember sokáig fog emlékezni erre a zöldségespultra.

zoldseg_1.jpg

Szólj hozzá!

A néma eladó

2013. január 15. 16:25 - Marketingmoments

A néma eladónak (silent salesman) is nevezett csomagolást kommunikációs szakemberek a „tekintet-kommunikáció” műfajába tartozónak sorolják, mert kommunikál a vevőkkel. Kommunikál a formájával, színeivel, asszociációt keltő képeivel. A figyelemfelkeltés a tömegtermékek piacán elengedhetetlen, a több ezer tételből álló árukínálatból ki kell emelkedni valahogy. Önmagában a csomagolás persze nem tud kitűnni, csak akkor, ha a polcra való kihelyezés is partner ebben. Továbbá a csomagolás hordozhatja a promóciós felhívásokat, vagy ráerősíthet a más csatornákon folyó reklámozásra is.

A jó csomagolást fel lehet ismerni a reklám megtekintése után. kapcsolatban áll a hirdetésekkel mind a szövegezésben, megjelenésben és promóciók kapcsán. Az életérzés, amit eladunk a csomagoláson is meg kell jelenjen. (csomagolas.blog.hu)

Az egyéni megjelenésű termék nem csak a boltban vonhatja magára a figyelmet, hanem akár vásárlás után is, a szatyorból kikandikálva.

Olyan csomagolásokat mutatok most meg, amelyek még a vírusmarketingre is esélyesek, mert ötletességük miatt némelyik viccesebb darab képét megosztják egymással a fogyasztók.

Elsőként egy több szempontból is jól kitalált sajtcsomagolás. 1. Mit keres a ceruza a sajtok között - megnézem. 2. praktikusan forgácsolja a sajtot, ahol csak szeretném

25.jpg

És még egy ceruzás ötlet: törölközők ceruzának álcázva.

28.jpg

Kevésbé gusztusos téma, látványos megjelenítés, pattanások elleni tabletták csomagolása.

9.jpg

A hajcsatból "fésült frizurát" a tervező

5.jpg

Zöld tea, fogyasszuk pohárból, hogy lássuk a madárkát

24.jpg

Ha valakinek kezébe nyomnak egy ilyen farönköt, mondjuk születérnapi ajándékul, valószínűleg igen meglepődik, ráadásul duplán

20.jpg

Vonnegut Dollhouse CD, stílusosan babaházban kiadva

27.jpg

A praktikus chipses doboz, egy mozdulattal kínálótálkává válik

4.jpg

Ecsetek és pamacsok, szakállak és bajuszok

18.jpgLásd rózsaszínben a világot!

10.jpgGyomor formájú ablakkal ellátott szatyor.

17.jpg

Paskold az (üveg) fenekét!

2.jpg

Manósipka, biztosan mosolyt csal a vásárló arcára ez a kis rajz.

1.jpg

És ha evés után megszomjaztunk, egy emlékeztető víz: a fogyáshoz megfelelő mennyiségű folyadékpótlás kell!

32.jpgÉs egy játékos ital, szó szerint kivirágzik az üveg, mire kiviszi a pincér

22.jpg

Még egy alakformáló termék, mindjárt motivál a formájával.

8.jpg

Végezetül egy csábos termék a kenyérpultról

23.jpg

 

Szólj hozzá!

Mozaik - Óra a vízben

2013. január 15. 09:40 - Marketingmoments

mymosaicMoments300px.jpgA csomagolásnak több funkciója is van, meg kell védenie a terméket, esetleg a mi ruhánkat, kezünket a terméktől, kívánatossá vagy éppen jól szállíthatóvá kell tennie az árut. Némelyik olyan jól néz ki, vagy olyan praktikus hogy kis sem akarjuk dobni, vagy a csinos külső olyat is elad nekünk, amit meg sem akartunk venni.

Az a sajátos kiszerelés, amit most szeretnék bemutatni nem csak kívánatossá teszi a terméket, hanem mindjárt bizonyítja azt is, hogy amit a termék minőségéről állít a gyártó, azt kész tesztelésnek alávetni, és magát a tesztet kirakja a kirakatba, bárki láthatja.

A Scholz & Friends ügynökség álmodta meg a vízálló Festina órák számára ezt a csomagolást, az órák egészen egyszerűen vízben úszkálnak egy tasakban. A megoldás nagyon szokatlan, de azt még nem lehet tudni, hogy e csak egy koncepció marad, vagy valóban ezt a csomagolást fogja hosszú távon használni a cég.

ora1.jpg

ora2.jpg

Szólj hozzá!

Keresztmarketing - olcsó marketingeszköz

2013. január 14. 15:45 - Marketingmoments

lada.jpgEszembe jutott, hogy néhány régi írásomat is be kellene illesztenem a blogomba, ilyen a most következő is írás is ilyen, egy cikk a ládafiából.  A keresztmarketing egy olcsón használható eszköz a kisvállalkozók számára, mégis kevesen használják, bár még mindig nem értem miért ódzkodnak tőle.Ezt a cikket több mint egy éve írtam, de a virtuális élet talán még ma sem szorította ki teljesen a hagyományos technikákat, sőt ezt olyan módszer, amit gyorsan át lehet ültetni online változatba is.

Sajnos elemzések ide vagy oda, még nem lábaltunk ki a válságból (a cikk megírása óta sem igazán). Kevés kivétellel minden vállalkozásnak szembe kell néznie valamilyen mértékű visszaeséssel. Új területeket és új vásárlói csoportokat kell felfedeznünk magunknak, és ehhez az eszköztárunkat is bővítenünk kell. A keresztmarketing egy olyan eszköz, amellyel alacsony költséggel érhetünk el újabb potenciális ügyfeleket. Ráadásul a legtöbb marketing eszköz hatása lassú, akár fél évbe is telhet amíg egy program beérik, megtérül, kiszámítható eredményeket kezd hozni. Szerencsére van néhány instant marketing eszköz, ami gyorsabban hat, és ezek egyike a már említett keresztmarketing. Gondolom sokakban felmerült a kérdés, hogy ha olcsó és gyors, akkor mitől is az és hogyan is működik. A keresztmarketing tulajdonképpen egy kölcsönösen előnyös együttműködés olyan vállalkozásokkal, amelyek ugyanannak a célközönségnek értékesítik termékeiket. És most következzék a hogyan. 

butik.jpgTünde egy női ruhabolt tulajdonosa. Barátnőjének, Kingának pedig kozmetikája van. Mindketten nőknek értékesítenek, de nem konkurensek. Tünde népszerűsítheti a bolt ajánlatát, Kinga pedig népszerűsíti a kozmetikát egymás ügyfelei körében, hiszen azok a nők, akik Kingánál arra költenek, hogy csinosabban és ápoltabbak legyenek, nyilván szívesen vásárolnak néhány csinos darabot maguknak. A kivitelezés pedig nagyon egyszerű, készíteni kell egy szórólapot, amit Kinga a kozmetikában minden ügyfelének odaad. Aki a szalonban kapott szelvénnyel látogat el a ruhaüzletbe, az apró ajándékban részesül. A szelvényeket pedig akár „házilag” is elkészíthetjük: beírjuk egy szövegszerkesztőbe az ajánlatot, és mindig kinyomtatjuk belőle a szükséges mennyiséget. Itt jegyezném meg, hogy ha van rá lehetőségünk, törekedjünk egyedi, ránk jellemző stílusra, és ne egyszerű fehér lapra nyomtassuk, vegyünk színes, igényesebb papírt. A marketing attól lesz keresztmarketing, hogy a Tündétől érkezett vendégek 10% kedvezményt kapnak Kinga kozmetikájában.

Tulajdonképpen az egész kampány nem kerül többe néhány ezer forintnál: a kiadások alacsonyak, a keresztmarketing-együttműködés pedig sokszoros megtérülést eredményezhet. Fontos, hogy tudjuk, mennyire volt hatékony a kampányunk. Az eredményeinket akkor tudjuk javítani, ha lemérjük marketing tevékenységünk hatékonyságát. A keresztmarketing-kampányokban a mérés nagyon egyszerű: a szólapjainkat kell követni. Hetente esetleg havonta össze kell számolni, hogy partnerünk kuponjából mennyit osztottunk szét, de ami még ennél is fontosabb: hány vevő jelentkezett saját kuponunkkal. Online rendelés esetén (ha üzemeltetünk webshopot is, arra is terjesszük ki a kedvezményt) pedig hívjuk fel a figyelmet arra, hogy hol tudja feltüntetni a kedvezményre jogosító kuponkódot. A hónap végén a kuponok által generált bevételből levonjuk a kuponok és az ajándék költségeit.
Így kiderül, milyen arányban térült meg befektetésünk. Természetesen az sem mindegy, hogy milyen cégekkel vesszük föl a kapcsolatot. Azok a jó keresztmarketing partnerek számunkra, akiknek ugyanaz a célközönsége mint nekünk, de nem közvetlen konkurenseink. Keressünk olyan vállalkozásokat, amelyek megfelelnek ezeknek a követelményeknek. Gondoljuk végig, hogy hol vannak olyan potenciális partnerek, akikkel együttműködhetnénk. Figyeljünk arra, hogy az ajánlat mindkét cég számára előnyös legyen, mert különben hamar elveszti a partnerünk a motivációt a cégünk hirdetésére. Induló bolt vagy webáruház esetében úgy lehet módosítani ajánlatot, jutalékot ajánlunk, ha az új vásárlót a keresztmarketing partner küldte. A fenti néhány tanács remélem segítségükre lesz a keresztmarketing előnyeinek megismerésében.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása