Marketingmoments

Ügyvéd a Facebookon...borotvaél?

2013. április 04. 14:51 - Marketingmoments

justitia.jpgLehet hogy eddig csak az én figyelmemet kerülte el, hogy az ügyvédek "beköltöztek" a Facebookra is, hiszen most már évek óta szabad reklámozniuk, bár még messze állnak a nyugati, főleg amerikai kollégáik reklámozási lehetőségeitől, próbálnak élni a szabadsággal. Úgy gondoltam kicsit megnézem magamnak ezt a témát, hogy mennyire is kell egy ügyvédnek Facebook a reklámmal borotvaélen táncolni.

A szabályozás meglehetősen megköti az ügyvédek kezét, szigorúan korlátozzák, hogy mit állíthatnak magukról. Maguk az ügyvédek értelmezik a szabályozást, az alábbi írást dr. Hidasi Gábor tollából idézem:

Kérdés azonban, hogy mit fogunk érteni a hivatás méltóságával össze nem egyeztethető és ráadásul még hatást is keltő szlogen alatt. Lehet, hogy a hatáskeltésre alkalmatlan, de a hivatás méltóságával össze nem egyeztethető szlogen megengedett? Nyilván nem, csak a normaszöveggel van baj. Remélem, hogy ezt a felelősségre vonások során úgy fogják majd érteni, hogy az ostoba, feldicsérő, félrevezető és ízléstelen kereskedelmi szlogenek nem megengedettek, minden más igen. Írás közben támadt néhány félrevezető és ízléstelen ötletem (ne tessék lelopni!): Azt is elintézem, amit más soha! / Velem jogban jársz! / Majd én megvédelek! / Jogbiztonságot nálam, olcsón! / Ne tűrj! Válj! Segítek!

 Olyanokra is kitér az Etikai Kódex, mint a honlap vendégkönyve:

11/5.2. Az ügyvédi honlapon nem tartható fenn vendégkönyv. (Nem tartható fenn a honlaplátogatások számát a nyilvánosság számára hozzáférhet módon feltüntet számláló, illetve nem gyűjthetők a látogatók elektronikus levélcímei sem).

Ha ennyire szabályozott a honlap, a Facebook oldalon való megjelenést is nagyon meg kell gondolni, hiszen a "számláló" ott publikus, sőt láthatjuk is, hogy kik tartoznak a számokhoz, láthatjuk a hozzászólásaikat, de erre eddig tudomásom szerint még nem tért ki a szabályozás, esetleg itt gondolhatjuk úgy, hogy mindent szabad, amit nem tilos.

11/5.4. Az ügyvédi honlap nem tartalmazhat a hivatás méltóságával össze nem egyeztethet hatáskelt szlogent. Az ügyvédi honlaphoz nem kapcsolható a képernyőn látható bármely reklám közlésre szolgáló felület ("banner").

A Facebook azonban ezzel mit sem törődve megjelenít hirdetéseket a oldalak mentén, aminek a tartalmába, megjelenésébe nincs beleszólása az oldal tulajdonosának.

Igazat kell adnunk azonban dr. Hidasinak abban, hogy kereshetőnek és megtalálhatónak kell lenni, és a Facebook ehhez hozzá tudja segíteni az ott jelenlévőket. Már korábban is idézett írásában az alábbiakat olvashatjuk.

Az internetes megjelenés persze más. Társadalmi elvárás és alapszükséglet, mégpedig nem csak az ügyvédé, hanem a nagyközönségé is. Igényt tart arra, hogy kereshessen és találhasson. Ez már nem ügyvédi öncél, hanem közszükséglet.

Viszont újabb problémát vet fel, hogy milyen tartalommal lehet és kell megjelenni a Facebookon.

Ismét, ígérem utoljára, dr. Hidasit idézem.

A leghatásosabb ügyvédi megjelenés az interneten is az, ami tartalmas és disztingvált. Az ügyvédi honlapok zöme erre törekszik, de sok az információszegény és bulvár, ami nem a tudást és kreativitást üzeni, hanem az ügyvéd puszta létezését élőhelyén. Tarka képsorok jelennek meg az irodáról, a recepcióról (és ha csinos, a recepciósról). Láthatunk aktákat, polcokat és íróasztalokat, paragrafusokat állva és hanyatt, törvénykönyvnek látszó tárgyakat, a Parlamentet és Justitiát minden méretben és még gémeskutat is. Ott, ahol jogi-szakmai információk is fellelhetők, első sorban a jogszabályokat ismerhetjük meg (kellően elbutítva) és nem azt, ahogy az ügyvéd bánni képes velük. Mindemellett az ügyvédi honlapok általánosítható érdeme, hogy egyre inkább tükrözik fenntartójuk specializálódását.

A fenti idézet is, mint a többi is, a honlapra vonatkozik, hiszen a feljegyzés 2009-ben íródott, amikor még nem volt ilyen jelentős a Facebook felfutása, így még nem tértek ki a korlátozására, vagy szabályozására.

Az viszont elgondolkodtat, hogy milyen lehet a Facebook oldal külseje és tartalma egy ügyvédi iroda esetében. A Facebook közönsége tudjuk, hogy mire "bukik" elsősorban, legyünk humorosak, játékosak, legyenek szép képek az oldalon, esetleg idézetek. Nézzük ezt jogi oldalról: humor - tárgyalótermi poénok? azt hiszem olvastam ügyvéd Facebook oldalán ilyesmit, legalábbis meghökkentő sztorikat (megjegyzem, hogy ennek az oldalnak volt a legtöbb lájkolója amikor utoljára ebben a témában nézelődtem). Játékosak? Játsszon velünk, ingyen válhat?  Szép képek, na ezt még úgy-ahogy meg lehet valósítani, csak úgy, mint az idézeteket, bár utóbbiakat inkább gondolom kivitelezhetőnek. Legyünk népszerűek, de tartalmasak és disztingváltak?  Meddig mehet el egy ügyvédi iroda a Facebookon?  Hogyan gyűjthet lájkolókat?  A korábban idézett egyik pont szerint nem gyűjthetők a látogatók elektronikus levélcímei sem, tehát még ingyenes jogi hírlevelet sem ajánlhatunk az érdeklődőknek. 

Úgy látom, hogy nagyon megfontoltan, sok munkát belefektetve, és körültekintően eljárva lehet ismertté tenni egy ügyvéd nevét a Facebook világában. Sokat kell dolgoznia az oldal szerkesztőjének, hogy a megfelelő időzítéssel kerüljenek ki a posztok, amelyek részben populárisak, de nem alpáriak és részben szakmaiak, egyfajta ingyenes jogsegélyt nyújtva, ami azonban az ügyvédtől kíván többletmunkát a napi teendői mellett, illetve arra kell biztatni a látogatókat, hogy kérdezzenek, kérjenek tanácsot, ezáltal elinduljon a szóbeszéd marketing (world of mouth), amely felmérések szerint az egyik leginkább befolyásoló tényező, 28 ezer válaszadó 92 százaléka bízik a barátok és családtagok ajánlásaiban.

Kíváncsi lennék, hogy az ügyvédek hogyan látják ezt, várom a véleményeket kommentben!

Szólj hozzá!

Nyereményjátékok utóhatása

2013. március 28. 16:39 - Marketingmoments

szavaz.jpgÍrtam már bejegyzést a Közösségi kalandozások című könyvről, amelyben Lévai Richárd bemutatja a Nescafé körül, egy nyereményjáték kapcsán felcsapó botrányt, de egy kevésbé ismert és népszerű márka is nagy bakot tud lőni egy-egy nem végiggondolt játékkal. Egy kósza levél kapcsán jutott eszembe egy régen, még a Facebook előtti időkben történt esett. Nem szeretném közzétenni a cég nevét, mert azóta sokat fejlődtek, de akkor még csak az út elején jártak. Meghirdettek egy játékot, amin saját alkotásokkal lehetett nevezni. A saját alkotás pedig kicsit mindig olyan, mintha az ember gyereke lenne. A szervezők ott hibáztak, hogy nem korlátozták semmilyen módon a szavazást, nem kellett regisztrálni, nem volt semmilyen korlátozás. Ha valakinek volt egy éppen ráérő ismerőse, vagy a játékosnak volt rengeteg ideje, akkor számtalan sok szavazatot hozhatott össze egyetlen nap alatt. Volt, aki fél nap alatt behozhatatlanul elhúzott, mint később kiderült, néhány ráérős ismerős beszervezésével.

A felháborodáson túl ez a rosszul szervezett játék és az okozott csalódás kötődik a fejemben azóta is a céghez. Nem érzem úgy, hogy vásárolni szeretnék tőlük, szolgáltatásukat pedig főleg nem venném igénybe. Mindezt annak ellenére, hogy tudatosan tisztában vagyok  vele, hogy ez nem szándékos volt, kezdők voltak, és nem volt mögötte rossz szándék, és ha esetleg érkezik tőlük egy levél, rögtön ez jut eszembe. Nem tudom, hogy hányan és hány játék kapcsán éreznek hasonlóan. Ezzel a kis történettel csak szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy egy játékkal néha olyan csalódást okozhatunk, ami sokáig megmarad az emberekben. Ha játékot szervezünk, inkább induljon egy nappal később, de legyünk körültekintőek, hogy a szervezéssel ne okozzunk csalódást.

Szólj hozzá!

Fedák Sári Amerikában

2013. március 23. 22:26 - Marketingmoments

fedak.jpgA régi nagy primadonnák is hirdették magukat, főleg ha külföldön léptek fel. Fedák Sári egyik alkalommal igen érdekesen közelítette meg a saját márkaépítését, elvált férje hírnevére alapozott, de próbálkozás visszásan sült el.

Így szól a történet:

Fedák Sári (1879-1955), az ünnepelt primadonna, miután hivatalosan is elvált Molnár Ferenc írótól, a „Borcsa Amerikában” című darab főszerepére leszerződött egy amerikai turnéra.
Reklámnak az amerikai közönség felé Molnár Ferenc író feleségeként hirdette magát. Az író, hogy méltó bosszút álljon rajta, a következő hirdetést adta fel az egyik legnagyobb New York-i lapnak: „Kötelességemnek tartom tudatni a nagyon tisztelt amerikai közönséggel, hogy az a magyar színésznő, aki Molnár Ferencné néven hirdetteti magát a „Borcsa Amerikában” című darab színlapjain, sem nem feleségem, sem nem anyám...”

Sajnos arról nem maradt fenn információ, hogy ez hogyan befolyásolta a művésznő sikerét...

A történet forrása: Papp László Érdekes, tréfás és igaz történetek híres emberekről

Szólj hozzá!

Már Handel is...

2013. március 23. 22:07 - Marketingmoments

handel.jpgGeorg Friedrich Handel (1685-1759) német zeneszerző volt az első, aki szerzeményeiből eltartotta magát. Halléban született, Itáliában szerzett hírnevet, mielőtt a hannoveri választófejedelem (később I. György néven angol király) karnagya lett.
Egyszer egy Gordon nevű angol énekes nem volt megelégedve azzal, ahogy kíséri. A heves szóváltást azzal zárta le, ha Handel nem változtat a módszerén, ráugrik a csembalójára és darabokra töri.
- Csak szóljon, mikor lesz ez, mert meghirdetem - mondta neki Handel. - Biztosra veszem, hogy több embert érdekel az ugrása, mint az éneke.

Már Handel is tudta, hogy az ismertséghez és sikerhez hirdetés kell és a celebek esetében egy kis botrány...

A történet forrása: Papp László Érdekes, tréfás és igaz történetek híres emberekről

Szólj hozzá!

Esti telefon

2013. március 20. 23:09 - Marketingmoments

call.jpgAzt hiszem új rovatot kellene indítanom "Morgolódó" címmel.

Este bandukolok hazafelé, megszólal a telefonom. Hét óra körül volt az idő, a hívó "magánszám". Nem lepődöm meg, hogy egy biztosítótársaság által megbízott telefonos kislány hív, de az igen ritkán fordul elő, hogy nem sikerül neki megoldani, azt a bonyolult feladatot,  hogy felolvassa az elé rakott papírról/monitorról a nevemet tisztességesen. Kijavítom, ami fölött lazán átsiklik és mondja tovább a magáét.

Kérem szépen, legalább az alapvető elemeket mondjuk el a telefonos kollégáknak.

Két példa:

Az emberek számára a saját nevük az egyik legfontosabb szó a világon. Dale Carnegie már a múlt század elején azt tanította, hogy minden ember számára az anyanyelv legédesebb és legfontosabb szava: a saját neve, és nem hinném, hogy ez gyökeresen megváltozott volna azóta.

Ha hibázunk, kérjünk elnézést, nem kell hosszasan, ha csak egy fél mondatra futja, akkor annyiban.

Ilyen apróságokkal könnyen el lehet érni, hogy a potenciális ügyfélként felhívott személy elutasítóvá váljon, és máris kidobott pénz lesz a hívás díja az összes járulékos költségével együtt.

Szólj hozzá!

Közösségi média: adatok, tények

2013. március 20. 11:51 - Marketingmoments

A divatos közösségi médiákat összefoglaló infógrafikát találtam a minap. Mivel nem hazai forrásból származik, ezért nem tükrözik pontosan a mai magyar jellemzőket, de remek iránymutatással tud szolgálni ahhoz, hogy hol keressük a célcsoportunkat.

A nők 71%-a van jelen valamilyen közösségi hálón, míg a férfiak közül csak 62%. A felhasználók 40%-a mobilról is használja a közösségi oldalakat.

A megoszlás érdekes, és ha nem is pontosan ilyen számokkal, de nagyságrendileg hasonló Magyarországon is. A vezető helyen egyértelműen még mindig a Facebook van, 67%-al. A vezető szereplő és a többi oldal között jelentős szakadék van. A következő a Twitter 16%-al, aztán a Pinterest 15%-al, Instagram 13%-ot ért el, a Tumblr csupán 6%-nál tart. Ez utóbbi információ azért érdekes, mert azt jósolják, hogy a tinik körében a Tumblr veszi majd át a vezetést.

Kiemelném még a kor szerinti megoszlást.

18-19 évesek 83%

30-49 évesek 77%

50-64 évesek 52%

65 fölöttiek 32%

Az első két adaton gondolom senki sem csodálkozik, ami miatt kitértem erre, annak az az oka, hogy az 50 fölöttiek is jelen vannak a közösségi életben, a közösségi hálózatokban, érdemes olyan termékkel, szolgáltatással is igénybe venni a közösségi oldalak reklámlehetőségét, amelyek 50 fölöttieknek szólnak.

Update: egy hozzászólás alapján kiegészítem a bejegyzést egy újabb adattáblával, amit  ITT lehet megnézni, és újabb adatokat megtudni a közösségi oldalakról. A hiányzó adatot, a 19-30 éves korosztály közösségi oldalhasználati arányát nem sikerült kideríteni pontosan, de ebben az életkorban a talált adatok alapján elmondható, hogy elkezd csökkenni a felhasználás.

Aki szeretne számokat látni (forrása a Careerify), akkor ITT, lehet találni egy táblázatot.

A többi most még kevéssé elterjedt oldalról is közöl érdekes tényeket az infógrafika, érdemes átböngészni.

ikonograf.jpg

Forrás: unstoppableprofits.com

2 komment

A reklám születése

2013. március 19. 14:48 - Marketingmoments

gold.jpgA reklámot és hirdetést többnyire modern kori vívmányként használjuk, utáljuk vagy szeretjük.

Gondolom sokan meg fognak lepődni azon, hogy milyen régről maradt ránk az első feljegyzés a hirdetésekről.

Thébában i.e. 100 körül valakinek eltűnt Shem nevű rabszolgája. A rabszolga gazdája hirdetményt tett közzé, melyben egy "egész aranyat" ajánl annak, aki kézre keríti a Shemet. Ez volt az első fennmaradt hirdetés, a modern reklám- és hirdetési ipar előfutára.

Aztán mint egy korábbi bejegyzésben írtam is róla, 1476-ból is maradt fenn, William Caxton angol nyomdász röplapja, amin reklámozta a Canterbury mesék című könyvét, de olyan feljegyzést is találtam, hogy az 1460-as évek végétől kezdve Németországban hirdetéseket is adtak ki egylapos nyomtatványok (szórólapok) formájában, ezeket feltehetően az utazó ügynökök terjesztették.

Alig néhány száz év múltán egész más lett a hirdetés.

A hirdetési tevékenység mára leginkább a márkaépítéssel kapcsolódott össze, sok nagy márka története kezdődött azzal, hogy a tulajdonosai már korán hajlandóak voltak hirdetésbe fektetni. Mostanra átalakult a hirdetés egyfajta harctérré, a márkaháborúk harcterévé, ahol néha botrányos, vagy vitát kiváltó eszközöket is bevetnek. A Benetton kampányai klasszikus példái ennek, ahol a ruha meg sem jelenik a plakátokon, a hirdetéseken, csak egy-egy megbotránkoztató képen a márkajelzést láthatjuk. Némelyik reklám már azt a kérdést is felveti, hogy meddig terjednek a szólásszabadság határai. Vajon az első hirdetések készítői mit szólnának az alábbi képhez, ha hirtelen ideugranának az időben?

benetton.jpg

Az tény, hogy hirdetni megéri, hirdetni kell,  de azt nem tudjuk, hogy pontosan melyik működik majd és melyik nem, hiszen arról sem maradt fenn feljegyzés, hogy Shem előkerült-e vagy sem.Még egy érdekes adalék arról, hogy mennyire korán kezdték ismertté tenni magukat a nagyok. John Styth Pemberton gyógyszerész keverte ki a Coca-Colát, és ő is kezdte forgalmazni. Az első évben 73 dollárt és 96 centet költött reklámra, annak ellenére, hogy az első év bevétele mindössze 50 dollár volt.

Próbálgatjuk, hogy melyik utat érdemes választani, kit melyik hirdetéssel lehet megszólítani, kinek és mit lehet sztárokkal eladni, hová kell bevetni esetleg egy kiskutyát, ha az első hirdetésünk nem jár sikerrel keresünk más felületet, médiát, gondoljuk át a tartalmat és fussunk neki újra.

Ötletadó és forrás: A 75 legjobb üzleti döntés...és 21 a legrosszabbak közül (Alinea Kiadó, Bp. 2004)

Szólj hozzá!

Hólovagok

2013. március 16. 11:58 - Marketingmoments

Néhány napja, Cipő halála kapcsán írt egy bejegyzést Héjj Szilárd kollégám "Mindig van lejjebb..." címmel arról Facebook szokásról, hogy egy nagyobb horderejű eseményt az oldalak a saját javukra próbálják meglovagolni, lájkvadászatot kezdve. Sajnos úgy tűnik az idei március nem egy ilyen szomorú eseményt tartogatott számunkra, az elmúlt 48 óra sokak számára borzalmas hófogsággal vagy megfeszített munkával telt. Mindannyian tudjuk, hogy milyen tiszteletet érdemelnek azok az emberek, és nem csak ilyen rendkívüli helyzetben, akik életet mentenek, tüzet oltanak vagy éppen kidőlt fák vagy hó alól szabadítanak ki minket, vagy bűnözőket fognak el. Ezek az emberek minden nap megérdemlik a tiszteletet, büszkék lehetünk rájuk, mert olyat tesznek, amit mi nem tudunk vagy nem merünk. A tegnapi események után ma már megjelentek az alábbi típusú postok.

fb.jpgNem azzal van bajom, hogy megköszönik azt,a mit ezek hősök tesznek, hanem azzal, hogy ezzel lájkot vadásznak.  Ha úgy érezzük, köszönettel tartozunk, köszönjük meg, és aki ezzel egyet ért, az majd kifejezi ezt egy lájkkal vagy megosztással.

Egyszerűen csak köszönjük minden tűzoltónak, mentőnek, rendőrnek és civilnek a csodálatos helytállást, munkát, mentést és minden segítséget.

Szólj hozzá!

Gyászjelentés után lopáskár

2013. március 13. 15:55 - Marketingmoments

ujj1.jpgNéhány hete jött az az ominózus gyászjelentés, ami meglehetősen megosztotta a szakmát is és a laikusokat is, hiszen egy halálhírrel felkelteni a figyelmet, hát finoman fogalmazva sem elegáns dolog. Gondolom az előző kis megmozdulás hibájából okulva immár új típusú levélke érkezett ma.

Tárgy: "100.000 Ft a becsületes megtalálónak" - ez jó választás, hiszen elég nagy az összeg ahhoz, hogy kattintásra bírja a címzettek egy részét.

"Tegnap ellopták a Fő utcán parkoló az autómból a laptopomat, benne rendkívül fontos üzleti, ill. bizalmas családi dokumentumokkal. Különös ismertetőjegye: Toshiba márkájú, fedőlapján "Juventus" matrica. Kérem a becsületes megtalálót, hogy ezen az e-mail címen jelentkezzen!"- felkelti az együttérzést, és ugye napi szinten találkozunk a Facebookon a lopott autók, tárgyak hirdetéseivel, amit a felhasználók szorgosan megosztanak (ez persze nem baj).

Eddig csak annyi a furcsa, hogy vajon honnét szedi a címem és hogy tud ennyi időt fektetni a károsult a levelezésbe.

Aztán megvilágosodtam, jött a remek és világújdonság termék felkínálása.

"A sors furcsa fintora, hogy ma kaptam egy ilyen levelet, talán érdemes elgondolkodni rajta, ha ilyen kütyüm lett volna, most nem kellene félnem tőle, hogy megkaparintják a titkos dokumentumaimat...
Végre van tuti megoldás számítógépe védelmére: Ujjlenyomat Scanner!"

Itt volt egy link, amit most mellőznék... 

És még mindez nem volt elég, jöttek a televíziós értékesítésnél megszokott superlativusok. "Eddig csak az FBI használt ilyet..."  jól hangzik, de nem igaz, hiszen bizonyos gyártók ezt már évekkel ezelőtt beépítették a laptopjaikba.

Nem hiszem, hogy ez a módszer sok várárlást eredményezett, hiszen abszolút véletlenszerűen, vélhetően hatalmas meddőszórással küldte ki a leveleket.

Megnéztem az oldalt, persze nem volt más elérhetőség, csak egy e-mailcím. A megjelenése is hagy némi kívánnivalót maga után, hogy csak egy példát mutassak, íme egy kép az oldalról:

kep_blog.png

A termék még az ajánlott 75% kedvezménnyel is meglehetősen drága, de garanciára utaló információt nem sikerült találnom, de a miért érdemes most rendelni rovatban a következő mondatra bukkantam:"mert az akció időtartama alatt is a hatályos jogszabályoknak megfelelően, nyugtával vagy ÁFA-s számlával küldjük a terméket"- erre csak azt tudnám mondani, örüljön az eladó, így nem bírságolja meg a NAV.
Végezetül Berényi Konrádot idézném: "Ha szar szöveget írsz, az akkor sem fog működni, ha spamnek küldöd ki, na."

Szólj hozzá!
Címkék: spam
süti beállítások módosítása