Tegnap egy teljesen más témájú bejegyzésen kezdtem dolgozni, de aztán találtam egy képet a Facebookon és ez eltérített.
Seth Godin egy egész könyvet írt arról, hogy "Minden marketinges hazudik sztorizik" az X-faktor pedig egy egész országnak mutatja be, hogy hogy kell ezt csinálni, hogyan lesz pénz a sztoriból.
Hétről hétre gyűrűzik tovább a sztori, Zámbó Krisztián sztorija. Megkockáztatom, hogy ekkora hullámverésre talán nem is számítottak az "alkotók" amikor megálmodták az idei szezon húzósztoriját.
Most próbálok néhány párhuzamos vonni a Seth Godin könyvében olvasottakkal:
"Nem elég, ha tényeket mondunk, az emberek a sztorira kíváncsiak" - írja Godin. És tényleg. Tény, hogy Zámbó Krisztián történetesen Zámbó Jimmy fia. Tény, hogy Jimmynek hatalmas rajongótábora volt, és ezek nagy része még dicsőíti őt. De ez így még nem sztori. Krisztián az apja árnyékából kilépő, saját útját kereső fiú történetével indult a válogatáson, az apja egyik átdolgozott dalával és a sztori élni kezd.
"A jó történet megjegyezhető, összefüggő és eredeti"- ha már abból az alaptörténetből indulunk, hogy Jimmy öröksége él, de Krisztián ennek az árnyékából kíván kilépni, akkor erre már jól épül az az elem, hogy betörnek és elviszik Jimmy aranylemezeit. Krisztiánnak megint több hely jut a bulvárban, mint a többi versenyzőnek, és a Jimmy kultusz is élénkülni látszik, a rajongók összefogtak a rabló ellen, próbálják megakadályozni a lemezek eladását. Persze lehet, hogy a körülmények furcsa alakulása mindez csupán, de ebből is lett néhány hasáb.
"Éljük át amit mondunk" - ezzel a részével nincs baj, ez megy mentornak és mentoráltnak egyaránt.
Seth Godin azt írja hogy a jó sztorik azért sikeresek, mert megragadják a fogyasztók és véleményformálók figyelmét. Hát kérem, akkor a Zámbó sztori egy jó sztori. Meg sem tudom számolni, hogy hány poént láttam a fentiek mellett, hány cikk szól róla, a családja véleményéről, arról hogy hol alszik, hogy mit produkál. Az Index legnépszerűbb, véleményformálónak nevezhető blogjai is sűrűn emlegetik hősünket. Néha már azt hiszem, az is a sztori és a márkaépítés része, hogy úgy énekel ahogy. Szapulják és ő közben fejlődik, és hipp-hopp egyszer csak "megtanul énekelni" és eljön az áttörés.
Kérdés, hogy ez a sztori meddig vállalható, mert szerintem a jó történetnek kell valami pozitív lecsengés (bár lehet, hogy ez már meg is van írva, csak még hét lakat alatt őrzik), nem elég ha szépen hoz pénzt a konyhára .
De még azért egy gondolatot idefűznék a történetek felhasználásáról. A sztorizást érdemes alkalmazni a kisvállalati marketingben is, de ott egy ilyen jellegű, inkább a botrányosság felé hajló kockázatos lehet.
A Stühmerről írt bejegyzésem például az újjáélesztett márkáról olvasott cikk alapján született, és abban is volt egy kicsi sztori: "Egyik barátom azt javasolta, hogy gyerekkori kedvencét, a Korfu szeletet jó lenne feléleszteni. Borbély Béla pedig még fejből emlékezett a receptre. Itt értek össze a szálak.". A kisvállalati történet szólhat arról, hogy hogyan született a márka, hogyan készül a termék, mitől olyan finom, vagy olyan szép. A sztori lehet olyan is, ami valahol valakivel megtörtént, de számunkra, vevőink vagy ügyfeleink számára is van tanulsága.
Seth Godin gondolatával zárnám ezt a kis elmélkedést: "Nincs más választásunk: vagy sztorizunk, vagy eltűnünk a süllyesztőben".
A Facebook egy kötetlen felület, szabadabban lehet rajta kommunikálni az ügyfelekkel, de ezzel ne éljünk vissza, ne feledjük, az ügyfél az a Facebook-on is ügyfél, legfeljebb pizsamában és házipapucsban.
Tegnap megígértem, hogy ma leírom, hogy hogyan lehet a személyes profilként létrehozott oldalt céges oldallá konvertálni. A példában egy borászatot hozunk létre, de a lépések természetesen megegyeznek bármilyen más termékkör esetében. 
Aztán be kell írni az oldal kívánt nevét, és el kell fogadni a szabályzatot:
Sok jó ötletet megvalósító, kreatív magyar kisvállalkozás található a Facebookon, csak az a baj velük, hogy nehezen találhatók meg. Ennek pedig prózai oka van, személyként léteznek, ami nehézkessé teszi a kommunikációjukat. Nyilván abból az alapfeltevésből indultak ki, hogy személyként majd bejelölnek ismerősöket és idegeneket és majd így szép lassan ismertté válnak, és különben is kis pénz, kis foci, a jól felépített céges oldal a nagyok kiváltsága.
Időnként a főnökeim valamelyike hirtelen felindulásból felszólít arra, hogy írjak néhány rádiószpotot. Szorgalmasan próbálkozom velük, többet is legyártok egy-egy témára, de igazán sosem tudom, hogy melyik a jó, jó-e valamelyik egyáltalán. Elkezdtem keresni valami szakirodalmat arról, hogy hogyan is írjunk jó rádióreklámot. Kerestem a neten, voltam könyvtárban. Könyvben alig találtam rá említést, neten pedig jellemző módon inkább reklám vizsgára készített tananyagokat találunk. Ez utóbbinak megvan az az előnye, hogy alapos és összefoglalja az előnyöket és hátrányokat. Ezekből a publikussá tett munkákból mazsoláztam össze egy összefoglalót, de talán olyan hosszú lesz, hogy nem is zsúfolom bele egy posztba. Talán ha tisztázom az alapfogalmakat, akkor közelebb kerülök az alapvető kérdéshez: hogyan írjak jó rádióreklámot?
Aronson 1992-ben ezt írta „A rábeszélőgép korát éljük”, és ez akkor még helytálló volt, akkor még nem pletykálkodtak az egereink, különösen nem ennyit, hiszen a Facebook megjelenése olyan egércsevejt eredményezett, amire korábban még nem volt példa. A többi közösségi oldal is ért el eredményeket, de ilyen átfogót még egyik sem.