Marketingmoments

Kinek való és miért üzleti Facebook oldal?

2012. november 12. 15:48 - Marketingmoments

Facebook-skins-post.pngSok jó ötletet megvalósító, kreatív magyar kisvállalkozás található a Facebookon, csak az a baj velük, hogy nehezen találhatók meg. Ennek pedig prózai oka van, személyként léteznek, ami nehézkessé teszi a kommunikációjukat. Nyilván abból az alapfeltevésből indultak ki, hogy személyként majd bejelölnek ismerősöket és idegeneket és majd így szép lassan ismertté válnak, és különben is kis pénz, kis foci, a jól felépített céges oldal a nagyok kiváltsága.

Sajnos ez a valóságban nem feltétlenül van így.  Akkor is lehet jó üzleti, céges Facebook oldalunk, ha 3 fő a cégünk teljes munkaerő állománya, sőt még akkor is, ha 1 személyes vállalkozás vagyunk, webshopok tulajdonosainak pedig szinte kötelező.

Minden vállalkozó és vállalkozás számára csak javasolni tudom az ún.Üzleti,  Hivatalos oldal vagy Rajongói oldal létrehozását, amit részben úgy gondolom a tévhitek (is) akadályoztak.  Szeretnék most eloszlatni néhány ilyet.

A céges oldal (figyelem, a rajongói oldal, nem egyenlő a Facebook csoporttal!) létrehozása is ingyenes, ugyanúgy, mint a magánszemélyek profiljának létrehozása, a fenntartása sem jelent semmilyen költséget.

Az egységes fejlesztések miatt a „Timeline” nevű szerkezet jellemzi a céges oldalakat is, tehát aki személyes profilt tud szerkeszteni, az cégeset is (most eltekintek az egyedivé tevő alkalmazásoktól).

De talán több érvet tudok az üzleti oldalak mellett mondani, mint ellene.

Indexeli a Google, gondolom, ezt nem kell bővebben kifejteni.

Az üzleti oldalak kifejezetten promóciós célokra vannak kialakítva: könnyen tudunk például egyéni, jól megjegyezhető honlapcímet (facebook.com/cégneve) beállítani, amit aztán az online és hagyományos megjelenéseink során is feltüntethetünk.

Nem csak meglévő ügyfelei igényeit ismerheti meg, nem csak a név szerint ismert vásárlóival tarthatja a kapcsolatot a közösségi média segítségével, hanem teljesen új ügyfeleket is szerezhet rajongói ismerősein keresztül, az ő ajánlásukkal és ügyes kampányokkal.

Az oldal létrehozója, vagy adminisztrátori jogkörrel rendelkező szerkesztője saját nevében meg tudja hívni a barátait, hogy csatlakozzanak az oldalához, tehát a személyes jelleg is megőrizhető bizonyos mértékig.

Apropó kampány, ha személyes oldalként működteti a cége oldalát, az „oszd meg légy szíves”, vagy „ha megosztod, nyerhetsz” típusú képfeltöltések kimerítik a lehetőségeket, és ez, amellett, hogy elvileg a Facebook szabályainak több helyen is ellentmond, nem nevezhető hatékonynak, hogy a célzásról már ne is beszéljünk.  Viszont céges oldalként már nagyon alacsony költséggel tudja elérni a célcsoportját, akár földrajzi, akár érdeklődési kör szerinti szűréssel.

Kíváncsi rá, hogy melyik terméke a legnépszerűbb vásárlói körében? Kérdezze meg a rajongóit, ami lényegesebb szélesebb kör, mint a szomszédok-barátok –kollégák háromszöge. A rajongók írhatnak az Üzenőfalra, kérdezhetnek, de vigyázat, szidhatnak is! (Ennek kezeléséről később). Viszont mi is képesek vagyunk ráírni a tagok Üzenőfalára. Amit az adminisztrátor megoszt az oldal fiókjából a tagok számára, azt ők (elvileg) látni fogják. Komoly hátránya ennek a kommunikációs formának, hogy a valóságban gyakran nem találkozik a tag az üzenettel, mert a másoktól (pl. ismerősöktől, más oldalaktól) érkező üzenetek lenyomhatják azt az Üzenőfalról.Új kép.bmp

A Facebook oldal adminisztrátora kitehet a cég honlapjára ún. Facebook widget-eket, amik akár jelentős számú Facebook rajongót hozhatnak. Ön is láthatott már például ilyen "rajongói boxot" különféle honlapokon, ahol néhány Facebook rajongó fényképét, a legutóbbi üzenőfal frissítéseket, a rajongók számát vagy ezen infók keverékét lehet látni.

A statisztikai adatokat pedig még nem is említettük. Személyként nem tudjuk, hogy hányan és mikor keresték föl az oldalunkat, mit néztek, egy-egy bejegyzésünknek mekkora sikere volt, mennyire „terjedt” tovább.

Használja hát ki mindazt, amit a közösségi média nyújthat a cégének.

És ha már rendelkezik olyan profillal, amit a cége számára hozott létre, de „személyként” létezik, ne csüggedjen, a holnapi bejegyzésből kiderül, lépéről lépésre, hogy hogyan tudja az oldalát rajongói oldallá konvertálni.

Szólj hozzá!
Címkék: Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmoments.blog.hu/api/trackback/id/tr314903520

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.13. 11:03:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása