Néhány napja botlottam bele az ezzel a felirattal ellátott megállítótáblába. Már önmagában ennek az ötletessége is elég lenne ahhoz, hogy megemlítsem egy posztban, mert valóban sikerült kitűnnie, annak ellenére, hogy nincs igazán lehetősége a boltnak látványos kirakat berendezésére. Ami azonban hosszabb bejegyzést ihletett, az az volt amit bent tapasztaltam, és azt hiszem a kisvállalkozások egy részének volna mit tanulnia tőlük. Mosolyogva köszönnek mindenkinek, nem érzem úgy hogy nyűgnek tekintik a kedves vevőt. Hagynak nyugisan nézelődni, de ha beszédbe elegyedünk a két hölggyel a pult mögött, és elmondjuk mi az elképzelésünk itt nem az a megoldás erre, hogy ráböknek egy sor ruhára, hogy ott kéne megnézni, ha egyikük lelkesen mellénk szegődik és segít.Azt hiszem sem neki, sem nekünk nem fordul meg a fejünkben, hogy ez "csak egy turi". Nem szeretek nőiesen öltözni, nálam a praktikum a szempont, de most már kezdem úgy érezni, ideje lenne elkezdeni a változást, és nőiesebb, munkahelyre megfelelő holmikat kerestem. A hölgy önjelölt stílustanácsadóként szegődött mellém, itt az önjelölt most pozitív jelző, és javasolt olyan darabokat, ami esetleg elkerülte a figyelmemet.
A történet ennyi, a tanulsága pedig talán még rövidebb. Ha egy jó szlogennel behozod a vevőt, a modoroddal, hozzáállásoddal tarts is bent!
A bolt a Fehérvári úton a vásárcsarnok magasságában található, sajnos a pontos címet nem jegyeztem fel. A mellékelt fotót a neten találtam, talán ez segít az eligazodásban. Ja, és nem rokonom vagy ismerősöm a tulajdonos!