Akad néhány érdekes időzítés az üzleti világban, ami ugyan nem tekinthetünk a szó klasszikus értelmében reklámnak, de bizony felkelti a közvélemény figyelmét. Ez a történet is erről szól.
Bill Gates, a Microsoft cég alapító-tulajdonosa 1994 novemberében a Christe's aukciós ház árverésén potom 30 millió dolláros leütési áron, a világon valaha kéziratért adott legmagasabb összegért vásárolta meg az úgynevezett Hammer-kódexet, melynek Hammer- kódex, másnéven Codex Leicester központi témája a víz és a geológia és Leonardo da Vinci utolsó magánkézben lévő kézirata.
Gates a vásárlás világsajtóban mindenhol megjelent híre után azonnal bejelentette, hogy ő volt a vevő - és minő véletlen, éppen akkor, amikor a Microsoft legújabb kampánya beindult. Nekünk, földi halandóknak elkepesztően soknak tűnik a nagyjából 8,7 milliárd forintnak megfelelő vételár, Gates azonban másképp vélekedik erről: „Ahhoz képest, hogy a reklámkampány költségei meghaladták a 100 millió dollárt, a Leonardo szinte ingyen volt A bakancslistámon már csak egy dolog szerepel: nem szabad meghalnom!" - viccelődött egy interjúban.
A történet forrása: Hallók Ákos Híres emberek- Érdekes és különös történetek (Vagabund Kiadó)