Marketingmoments

Országimázs az étteremben

2013. július 22. 16:40 - Marketingmoments

meny.jpgPénteken úgy alakult, hogy egy számomra eddig ismeretlen étteremben töltöttük a késődélután, és az este egy részét. Nem akarom megnevezni a konkrét helyszínt,mert most nem reklámozni akarom őket, csak összefoglalni, hogy milyen ötleteket láttam, talán okul belőle más étterem is. Mi már délután megérkeztünk, velünk is nagyon figyelmes volt a személyzet. jelezték is, hogy este héttől lesz élőzene és folklórműsor is. Gondoltuk, megnézzük magunknak a műsort is. Közben több náció képviselői érkeztek szép sorjában, turistacsoportokban. Nem nagy pénzű, túlköltekező embereknek látszottak, de a személyzet figyelmesen és gyorsan szolgálta ki őket, de közben olyan műsorral szórakoztatták a vendégeket, ami azt hiszem a budai kiskocsmától igen kedves gesztus volt. Egy korosabb úr, minden nációt a saját anyanyelvén köszöntött,ami láthatóan tetszett a vendégseregnek. Aztán a jellegzetes dalaikat adta elő, aminek az olaszok és az izraeliek különösen örültek. Aztán következett a folklórműsor, ami néhány magyar néptánc bemutatásából és nótacsokorból állt, de hogy ne unják el ezt sem a vendégek, a táncosok mindig felvittek 1-2 turistát a színpadra és megtanítottak nekik néhány alaplépést. Közben lehetett kalocsai ruhás leánykával fotózkodni igény szerint, és a vacsora végére elegáns borítóban már hozták is a képeket. A sok apróság, a változatosság, a nem túlmagyarkodás remek hangulatot teremtett a kerthelyiségben. Aztán a zenekar körbejárt, hogy minden asztaltársaságnak teljesítse a kívánságait, ezt persze némi borravaló ellenében. A vendégek a végén láthatóan jó szájízzel, vidáman távoztak. Nem érzetem, hogy a mindenáron való lehúzás, a turisták megkopasztása volt a cél, hanem tényleg a jó étel, jó hangulatban való felszolgálása. Egy egyszerű kerthelyiség kockás abroszos asztalainál is lehet építeni az országunkról kialakuló képet, és lehet ezt jól is csinálni, és csupán apróságokon múlik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmoments.blog.hu/api/trackback/id/tr285418441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása