Tóth József Füles már akkor is nagyszerű és egyedi dolgokat alkotott, amikor még nem volt ilyen éles a verseny és ilyen fejlett a technika.Nekem azért tűnnek különösen jónak a munkái, mert látszik rajtuk, hogy valód tárgyakból készítette el az illúziót, azt amit a…
"A televízióban, és ezen belül különösen a reklámokban egy csodavilág, egy álomvilág tárult eléjük, lebbenő kelmék, színes ruhák, szép testek jelenítették meg a kapitalizmust a vágyak szintjén. Tehát én óriási szerepét látom a reklámoknak a 90-es évek elején abban,…
Volt már szó Oliviero Toscaniról, aki igyekezett valami meghökkentővel felhívni a figyelmet a világ problémáira, emellett a Benetton márkanévre is. Most felfigyeltem Terry Richardson munkáira is, aki szintén sajátosan látja a világot, bár nála nem találtam nyomát a társadalmi…
Ha már a retro filmek között nézelődtem, nem lehetett kihagyni ezt a nagy klasszikust. Gondolom sok családban lett szállóige a "Nem megmondtam, hogy bontott csirkét, bontott csirkét..." Az akkori háziasszonyokkal meg kellett ismertetni a fogalmat, a mostaniak pedig már azt kérdezik:…