Marketingmoments

Bifidus, egyem vagy kenjem?

2012. szeptember 02. 22:41 - Marketingmoments

Női csacsogás közben szóba került a száraz bőr, én pedig rávágtam, hogy vakarózás helyett kenjen rá bifiduszt. Aztán hazafelé azon gondolkodtam, hogy mik is társulnak a fejemben ehhez a szóhoz: joghurt, testápoló. A leégett bőrre régi hagyomány tejfölt kenni, ami ugye normál esetben étkezési célokra szolgál. akkor most hogy is van ez? Utánanéztem: a bifidus essensis definíciót kikiáltották már áltudományos halandzsának, ami reklámfogásként funkcionál, pedig fogyasztóvédelmi szervezetek állítják, hogy ez valamiféle tejsavbaktérium csupán. A bifidusról azt állítják, csak a Danone joghurtokban található meg, és még ott sem mindegyikben. Valójában nem másról van szó, mint egy baktériumtörzsről, a Bifidobacterium animalis DN-173010-ról. Az orvosok a 19. században fedbifidus.pngezték fel a bifidobaktérium nevű tejsavbaktériumot, majd az egyik tejtermékgyártó vállalat a bifidus essensis fantázianévvel látta el a DN-173010-t. Ez tehát probiotikum, azaz olyan élő mikroorganizmus, mely a szervezetünkbe bejutva jótékony hatásokat fejt ki. Ebbe a csoportba tartoznak a Lactobacillus és a Bifidobacterium. Hatásuk egyáltalán nem elhanyagolható, hisz segítik a káros bacik elpusztítását, elősegítik a szénhidrátok lebontását, továbbá serkentik a bélmozgást. Éppenséggel ehhez hasonló más joghurtokban is található, a Danone azonban nagyon okosan trade markként, védjegyként bejegyezte ezt. És hogy miért pont bifidus essensis a név? A fogyasztók érzékelése miatt. Elmondhatom, nem minden országban hallgat erre a névre: Nagy-Britanniában bifidus digestivumnak hívják, az USA-ban és Mexikóban bifidus regularisnak, Kanadában bifidobacterium lactisnak, Spanyolországban bifidus activonak, Argentínában, Chilében, Olaszországban és Oroszországban pedig bifidus actiregularisnak. Természetesen mindegyik a Danone bejegyzett márkaneve. A bifidus essensist elsősorban a német nyelvterületen, Németországban és Ausztriában használják, de például Hollandiában is. Aki tud németül, már érti is, miért: „bifidus essen Sie es?” vagyis „bifidus eszi Ön ezt?”. A magyarok, úgy néz ki, kevéssé értették ezt a szójátékot, mert most már nálunk is bifidus actiregularis néven fut. (Igaz, a hirdetéseken még odaírják, hogy az „megegyezik a korábban bifidus essensis trade mark néven ismert probiotikus törzzsel”.)

Összefoglalva tehát: a Bifidus essensis csupán a kereskedelemben használt kifejezés. Az L. casei szintén csupán az egyik fajta a bélben működő, rengeteg baktérium közül - de ezt a tudósok is ezen a néven emlegetik.

 Ami biztos, és amiben mindenki megegyezik: a probiotikus élelmiszerek jó hatással vannak a beleinkre és az emésztésünkre. A szakértők szerint ezek a hasznos bélbaktériumok segítik egyensúlyban tartani a bélflórát, ezáltal támogatják a védekező rendszer megfelelő működését. Így segítik a szervezetünket a kórokozókkal szemben. Ezeket az állításokat tehát tényként kezelhetjük.

 - A probiotikumok a tápcsatornán áthaladva átmenetileg fejtik ki hatásukat, ezért érdemes őket rendszeresen, naponta fogyasztani - javasolta a Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. - A probiotikus élelmiszerek és tejtermékek hozzájárulnak általános jó közérzetünk és egészségesebb életritmusunk fenntartásához, úgyhogy fogyassza ezeket egészséggel! (168ora.hu)

"A Garnier Body Intensive 7 Days testápoló egy újszerű összetevőt, L- Bifiduszt tartalmaz, mely képes optimalizálni a bőr természetes vízháztartását. Az L -Bifidus-t a probiotikumok területén folytatott kutatások ihlették. A bőrgyógyászok által kozmetikai tulajdonságai, többek között hidratáló hatása miatt elismert hatóanyag. Az L-Bifidus segít visszaállítani a bőr egyensúlyát, így felvenni a harcot a száraz bőr dehidratációja ellen, és megerősíteni a bőr barrier funkcióját. A természet ihlette, hidratáló tulajdonságú összetevőket tartalmazó különleges formula és az L-Bifidus egyesítésének köszönhetően a testápoló család kivételes hatékonyságú eredményeket ért el, és olyan intenzív hidratálást, ami az utolsó használat után 7 napig is érezhető"

Ezt mondja a hivatalos sajtóanyag.

És ennyi fél-tudományos szöveg összegereblyézése után sem tudom meg, hogy kenjek-e joghurtot a bőrömre…

Szólj hozzá!
Címkék: bifidus

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmoments.blog.hu/api/trackback/id/tr824748245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása