Marketingmoments

Mark Twain, aki erényt kovácsolt a hibából

2016. október 06. 15:21 - Marketingmoments

twain_mark.jpgA reklámokat sokan utálják, de sajnos nélküle egy vállalkozó sem számíthat áttörő sikerre. Így volt ez már századokkal ezelőtt is. Az alábbi kis történet is erről szól.

Mark Twain (1835-1910), a neves amerikai író pályafutása elején egy folyóirat szerkesztője volt. Történt egy napon, hogy a szerkesztőségbe fura levél érkezett, Mark Twain címzéssel. A feladó egy távoli kisvárosban élő kereskedő volt, aki soraiban
 kifejtette, hogy a Mark Twain által szerkesztett lapban - amelynek lelkes olvasója volt - egy alkalommal egy pókot fedezett fel. A levélben feltette a kérdést a szerkesztőnek, hogy a lapok között talált pók vajon ezúttal szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent? Mark Twain a másnap megjelenő lap szerkesztői rovatában megadta a választ: „Kisvárosi kereskedőnek: az újság lapjai között pókot találni sem jót, sem szerencsétlenséget nem jelent. A kérdéses pók azért tekintete át a lapot, hogy megkeresse, vajon melyik kereskedő nem hirdet a lapunk hasábjain, aztán odamenjen, és annak a kereskedőnek az ajtajára szőjön halót magának, mert biztos, hogy egész életében senki nem fogja nyugalmát megzavarni”

Forrás:  Végvári László: Híres emberek, érdekes történetek Vagabund Kiadó

Szólj hozzá!

Mese a kisboltokról

2016. szeptember 22. 17:26 - Marketingmoments

bolt.jpgEgyszer volt, hol nem volt két kis bolt. Az egyik fővárosi, a másik kisvárosi. A áruválaszték mindkettőnél széles volt, de némileg eltérő. Mindkét tulajdonos úgy gondolta, hogy bizony a weboldal és a Facebook oldal manapság bizony szükséges. Neki is futottak mindketten. Történetesen mindkettőjük számára a Marketingmoments készítette el az oldalt is, a Facebook oldalt is. Volt is nagy öröm, hogy nekik már ilyenjük is van. De a tulajdonosok hozzáállása teljesen különböző volt a folytatást illetően. A budapesti bolt úgy gondolta, hogy az oldalak létezése önmagában elég ahhoz, hogy megismerjék, nem tartotta fontosnak a rendszeres tartalomfeltöltést, a reklámról hallani sem akart. A vidéki kis bolt nem állt meg az első lépés után, folyamatosan frissítjük a Facebook oldalt, alacsony költségvetésű, de folyamatos kampánnyal építjük az ismertséget. A vidéki bolt szépen gyűjti a követőket, naponta több érdeklődő üzenet is érkezik a potenciális vásárlóktól, és bár lényegesen később indult a Facebookon, már 10-szer annyian követik, mint a fővárosit. De az oldalak szerkesztője csak kíváncsi volt, hogy az áruválaszték vagy a hozzáállás számít-e. A saját szakállára tett egy próbát a fővári bolttal. Feltöltött egy új árut és mindössze 100 Ft/nap költséggel kiemelte a bejegyzést. És hopp már jött is egy érdeklődő...

A mese tanulsága: attól, hogy van Facebook oldalunk és weblapunk, de ennél a pontnál megállunk, nem fognak jönni az érdeklődők. Foglalkozni kell vele, építgetni. Már napi 100 Ft ráfordítással újabb és újabb potenciális vevőket érhetünk el. A közösségi média és a weboldal magára hagyva nem tud csodát tenni, bárhogy szeretnénk.

A fotó illusztráció.

Szólj hozzá!

Énmárka sztorik

2016. augusztus 25. 15:56 - Marketingmoments

Borisz Jelcin

jelcin.jpgJelcin második választási kampányának reklámanyagához tartozott egy brosúra is, amelyben az elnök önmagát interjúvolta meg.

Az egyik kérdés, amit Jelcin feltett magának, így hangzott:

- Igaz-e, hogy alkoholista vagyok?

A válasz: - Ha igennel válaszolnék, az nem lenne igaz. Ha viszont nemet mondok, az sem lenne igazán meggyőző, Különben sem hinné el nekem senki, és még azt is mondanák, hogy milyen orosz vagy te, Borisz Nyikolajevics, ha még inni sem tudsz! Vagyis a legjobb az, ha azt mondom: nem vagyok alkoholista, de jól tudok inni.

A történet forrása: Hallók Ákos Híres emberek- Érdekes és különös történetek (Vagabund Kiadó)

Szólj hozzá!

Fotókról kisvállalkozóknak

2016. július 03. 00:14 - Marketingmoments

Néhány gondolat saját tapasztalatokból

A felmérések szerint a vásárlást befolyásoló egyik legfontosabb tényező webshopoknál a kép és csak azt követi a részletes leírás. Nekem is meggyűlik a bajom a termékfotózással, mert ez is egy külön szakma, de szorgalmas gyakorlással elfogadható eredményt tudunk elérni. Érdemes a fotós oldalakon olvasgatni kicsit, jó ötleteket kaphatunk a háttérről, világításról.
Érdemes lehet a képet ellátni a logónkkal vagy nevünkkel. Ez segít az ismertség növelésében és a visszaélések megelőzésében is, én inkább az előbbire alkalmazom, nem szeretem ha a termékre rácsúszik a felirat, de ezt mindenki maga döntheti el. Az alábbi képre egyszerűen PowerPointban raktam rá a feliratot.

logos.jpg
Feldobhatjuk a képeinket úgy is, ha kollázst készítünk. Erre számos ingyenes lehetőség is van a hálón, én leggyakrabban a fotor.com és befunky.com oldalakat használom, itt már az  ingyenes lehetőségekkel is csinos kompozíciókat rakhatunk össze. A kollázs nem csak termékfotókból állhat. Egy termék mellé odakerülhetnek a vele harmonizáló képek, főleg a színvilág lehet meghatározó. De az elkészítés lépéseiből is összeállhat a nagy kép.

Ez egy karácsonyi előtti kép a Facebook oldalamról.

kekangyal.jpg

Érdemes két stílusú képanyagot készíteni, az egyik a webshopba, ahol letisztult a háttér, a fókusz a terméken van, és néhány "hangulatképet" amit a Facebookon és az Instagramon tudunk inkább használni. A közösségi felületek szerintem megkívánják a kreatívabb tálalást, főként egyedi termékek esetében.

Szólj hozzá!

Bill Gates és Leonardo da Vinci

2016. május 24. 20:29 - Marketingmoments

gates.jpgAkad néhány érdekes időzítés az üzleti világban, ami ugyan nem tekinthetünk a szó klasszikus értelmében reklámnak, de bizony felkelti a közvélemény figyelmét. Ez a történet is erről szól.

Bill Gates, a Microsoft cég alapító-tulajdonosa 1994 novemberében a Christe's aukciós ház árverésén potom 30 millió dolláros leütési áron, a világon valaha kéziratért adott legmagasabb összegért vásárolta meg az úgynevezett Hammer-kódexet, melynek Hammer- kódex, másnéven Codex Leicester központi témája a víz és a geológia és Leonardo da Vinci utolsó magánkézben lévő kézirata.

hammer.jpg

Gates a vásárlás világsajtóban mindenhol megjelent híre után azonnal bejelentette, hogy ő volt a vevő - és minő véletlen, éppen akkor, amikor a Microsoft legújabb kampánya beindult. Nekünk, földi halandóknak elkepesztően soknak tűnik a nagyjából 8,7 milliárd forintnak megfelelő vételár, Gates azonban másképp vélekedik erről: „Ahhoz képest, hogy a reklámkampány költségei meghaladták a 100 millió dollárt, a Leonardo szinte ingyen volt A bakancslistámon már csak egy dolog szerepel: nem szabad meghalnom!" - viccelődött egy interjúban.

A történet forrása: Hallók Ákos Híres emberek- Érdekes és különös történetek (Vagabund Kiadó)

Szólj hozzá!

Játékszervezés, alapok

2016. február 19. 09:39 - Marketingmoments

Egyértelműen az a véleményem, hogy játékot szervezni ėrdemes, nem véletlen, hogy a nagy márkák is élnek ezzel az eszközzel. De a játék megszervezése igėnyel némi körültekintėst, hogy nehogy kellemetlenség,  vita vagy büntetés legyen belőle.
Nézzük most a Facebookon lebonyolítható játékot.
gift.jpgElső dolog a megfelelő ajándék, vagy ajándékok kiválasztása. Ha kisebb terméket készítünk vagy forgalmazunk, akkor egyszerű a dolgunk, a nyeremény lehet termék (egy vagy több) vagy nyereménycsomag. De soha ne nézzük le rajongóinkat, ne legyen nevetségesen kicsi a tét (egy nyalókáért ne várjunk lájktengert). Ha nagyobb értékű a termékünk, adhatunk pl. kedvezménykupont, de itt se legyünk nagyon szűkmarkúak. Szolgáltatás esetén is szóba jöhet a kupon, vagy egy ingyen szolgáltatás, profiltól függően.
Ha kitaláltuk mit sorsolunk, döntsük el hány napos legyen a játék (10 nap körül talán a megfelelő, vagy kevesebb).
Az igazán kényes pont a miként.
Legyen világos a részvétel feltétele, mit kell tenni, ki vehet részt benne (pl. csak belföldi vagy külföldi magánszemély is játszhat), lehet-e valamivel duplázni az esélyt. Legfrissebb tapasztalataim alapján azt is érdemes jelezni, hogy mi jár kizárással. Azt is meg kell adnunk, hogy majd hogyan választunk nyertest. A sorsolást javaslom, amihez én általában a random.org oldalt használom.
A Facebookon a szimplán lájkold és oszd meg játékok nem minősülnek szabályosnak. Érdemes valami csavart tenni a történetbe: egy kérdést, tippelést, amiből még esetleg hasznos következtetésekre jutunk.
Ha megjelöltük a sorsolás napját, ha egy mód van rá, ragaszkodjunk hozzá. Ha sorsoltunk, tegyük közzé a nyertes nevét, a továbbiakat egyeztessük inkább üzenetben.
Az a legjobb, ha a nyertes a nyeremény átvétele ír néhány szót az oldalunkra.
Hogy milyen gyakran élünk ezzel az eszközzel, az rajtunk múlik. Jellemző, hogy a játékok fellendítik az oldal forgalmát, emelik a lájkolók számát. Figyeljük meg az arányokat, mérlegeljünk, hogy mit enged meg a zsebünk. A játék, mint a marketingeszközök többsége hosszabb távú befektetés is.
Sok sikert!

Szólj hozzá!

Facebook oldal egészen kicsi cégeknek

2016. február 18. 18:06 - Marketingmoments

muhely.jpgLehet, hogy a marketingesek egy része meg fog kövezni azokért a gondolatokért, amiket most leírok,  de nem baj. A vélemény szabad.
Szóval a jó Facebook oldalnak van egy titka szerintem, a szeretet. Különösen igaz ez a kézműves kis vállalkozásokra, apró családi manufaktúrákra.
A követőinkre ne potenciális pénzforrásként tekintsünk, hanem mindenekelőtt az embert lássuk, tiszteljük és szeressük. Lehet, hogy furcsa gondolat, de könnyebb úgy gondoznunk az oldalt - szándékosan használom a gondozás szót - hogy  arra gondolunk első sorban, hogy tetszeni fog-e a tartalom és okoz-e valamiféle örömöt. Például a kép gyönyörködteti a szemet, az idézet megérinti a lelket. Persze nem kell csak ilyen dolgokat posztolni, nem kell "nyálasnak" lennie az oldalnak, létezik arany középút.
foto.jpgAzt hiszem egy hangulatos, érezhetően szeretettel készült oldal sokkal jobban vonzza a látogatót.
A kisvállalkozások esetében nem feltétlenül az akció ad el, hanem az egyediség, az, hogy valami személyre szólóbbat tudunk adni, a vásárló akár közvetlenül a termék készítőjétől kérdezhet.
Megoszthatunk a termékeken kívül műhelypillanatokat, kérdezhetünk a követőinktől az új ötleteink kapcsán.
Ja és a játék.  Az emberi természetből adódóan szeret játszani és szeret nyerni. Érdemes játékot hirdetni, de körültekintően. Erről majd egy következő bejegyzésben részletesebben is írok, mert külön bejegyzést igényel.

Képek: pinterest.com

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Facebookon is: Marketingmoments

Szólj hozzá!

Minimál, pasztellben

2016. február 18. 12:07 - Marketingmoments

Super Magic Friend design stúdió létrehozott egy minimál stílusú brandet, a Minerals Natural Care márka részére. A termék tinédzserek és fiatal nők számára készült, 100% -ban természetes ásványi anyagokból, minden bőrtípusra. A csomagolást azok az ásványok ihlették, amelyeket a termékek készítése során felhasználnak. Nem vagyok nagy rajongója a minimalista dolgoknak, de ez a csomagolás elnyerte a tetszésemet.

min1_1.jpg

Forrás: inspirationhut.net

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Facebookon is: Marketingmoments

Szólj hozzá!

Facebook oldal, hogyan kezdjük

2016. február 17. 17:30 - Marketingmoments

Több kisvállalkozó és kézműves ismerősöm is van, aki még mindig gondban van a Facebook oldal elindításával és annak üzemeltetésével. Már korábban is írtam erről, Kinek való és miért üzleti Facebook oldal? című bejegyzésemben, de azóta is sokan kérdeznek, kérnek útmutatást, ezért visszatérek a témához.

A legfontosabb, hogy vágjunk bele, mert ha csak elméleti fejtegetéseket olvasunk, de nem tudjuk kipróbálni, annak nem lesz értelme. De ne is vágjunk rögtön a közepébe elemzések értelmezése, stb. mert többek között az első 1-2 hónapban ez még nem ad igazán fontos információt, és talán el is bizonytalanít.

El kell fogadnunk, hogy az oldalon nem lesz azonnal sok száz rajongónk, hiszen az igazán az adott téma iránt érdeklődőket nem lehet "megvásárolni". Még mindig léteznek "lájkárusok", de sajnos az itt vásárolt rajongók nem számítanak jó befektetésnek.

A két legfontosabb dolog,  ami miatt érdemes az oldal mellett dönteni:

  • egy személyes profilnak maximum 5000 ismerőse lehet, míg az üzleti oldalt korlátlan számú felhasználó kedvelheti
  • míg a személyes oldalt nem lehet reklámozni, az üzleti oldalt igen.

Az oldal létrehozása

Induljunk ki abból, hogy magánemberként már regisztráltunk. A hírfolyam bal oldalán keressük meg az "Oldal létrehozása" gombot és kattintsunk rá.

oldal.jpg

A oldal létrehozása gomb után erre az oldalra kerülünk, ahol a minket leginkább jellemző kategóriát kell kiválasztanunk.

oldal2.bmp

Majd ezt pontosítjuk a legördülő menük segítségével, illetve ugyanitt tudjuk megadni az oldal nevét.

oldal3.bmp

Itt tudjuk megadni miről szól az oldal, 155 karakterben és ha már weboldalunk, akkor annak a címét. Itt választhatunk egyedi Facebook címet, de ezt ne hamarkodjuk el, mert később esetleg jobb jut eszünkbe.

oldal4_bmp.jpg

Aztán a saját profilhoz hasonlóan fel tudjuk tölteni a képet.

A következő a célcsoport megadása, de ha nem vagyunk még biztosak abban, hogy kiket szeretnénk megcélozni, később is foglalkozhatunk a kérdéssel.

oldal5.bmp

Ezt követően a személyes oldalunkra hasonló felületre jutunk, ahol elkezdhetünk "berendezkedni".

oldal6.png

Keressünk hozzánk illő borítóképet, de ne legyen benne szöveg, a megengedett a Facebook részről  20%.

A profilkép lehet a logónk, lehet egy jól sikerült portrénk is.

Igyekezzünk jó minőségű fotókat feltölteni, és pontos információkat feltüntetni a termékről. Ha az árat nem akarjuk kiírni (ha nem írjuk ki, általában ez az első kérdése az érdeklődőnek), akkor adjunk olyan elérhetőséget, amelyen könnyen elérhetőek vagyunk, hogy a potenciális vásárló gyorsan választ kapjon a kérdéseire.

De! ne csak a termékeket posztoljuk folyamatosan! Keressünk az oldalunkhoz tartalmában, stílusában, mondanivalójában illő képeket, cikkeket, híreket.

Rajongók gyűjtése és megtartása

Mielőtt reklámozásba kezdenénk, előtte kérjük meg ismerőseinket, családtagjainkat, hogy lájkolják az oldalunkat.

Küldhetünk nekik felkérést:

  • e-mailen (az oldal linkjét is küldjük, hogy könnyebben megtaláljon minket)
  • zárt és nyílt Facebook csoportokban, ha nem tiltja a csoport szabályzata (itt sem maradjon el a link)
  • „Ajánlom az ismerőseimnek” hivatkozáson keresztül

Ennyit az első lépésekről.

Folyt. köv.

Ha tetszett, csatlakozz a Facebookon is: Marketingmoments

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása