Marketingmoments

Saját bőrén tanul az ember

2013. november 05. 15:35 - Marketingmoments

elek_blog.jpg  Ma csak egy rövid kis bejegyzést írok, amiben nem mentegetőzni akarok, csak beszámolni, hogy miért maradtam el az írással ennyi ideig. Aki foglalkozik marketinggel és blogokkal, azt tudja, hogy nem lenne szabad ennyi ideig nem publikálni semmit, hiszen így könnyen elveszíthetjük az olvasókat. De azt is megtanulja az ember, hogy sok-sok feladat mellett nehéz a blogra is időt szakítani. Immár megértem a kifogásokat, amikor valaki panaszkodik, hogy nincs ideje a cég mellett a bloggal is foglalkozni. Érdekes, hogy amikor "bértollnokként" kell írnom, akkor is más, hiszen az munka, a saját blog pedig mindig várhat. 

Mostanában többek között egy webshop építésével voltam elfoglalva,ami pedig arra jó, hogy kitapasztaljam azt, hogy aktuálisan ingyenes tárhelyen, minimális ráfordítással hogyan lehet létrehozni egy jól működő webes áruházat. Látni szeretném,hogyan veheti fel a versenyt az ingyenes felület a fizetős, esetenként százezres nagyságrendű internetes boltokkal. Már most azt tudom javasolni a kezdő vállalkozóknak, hogy első nekifutásra ne öljenek bele több ezer forintot a tárhelybe, mert egy kis türelemmel és odafigyeléssel remekül el lehet indulni. Segítségre így, úgy is valószínűleg szüksége lesz azoknak, akik nem a neten töltik a mindennapjaikat, hanem a saját szakmájukban kiemelkedőek, de így legalább a tárhelyen komoly pénzeket megspórolni. A jól célzott Facebook reklámok, illetve a "linkfarmokon" való elhelyezés is olcsó, mégis hatásos módja az új oldal ismertségnövelésének. A webshop lassan elkészül teljes egészében,  és a fejlődéséről, a friss tendenciákról rövidesen írok egy esettanulmányszerűt, kezdő vállalkozóknak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmoments.blog.hu/api/trackback/id/tr945616254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.