Marketingmoments

Mond meg gyorsan, és mondd az igazat

2012. december 28. 13:31 - Marketingmoments

csoki.jpgVictor O. Schwab 1962-ben íródott könyve a "Hogyan írjunk jó reklámszöveget?" (a Bagolyvárnál jelent meg 2002-ben). A dátum alapján arra gondolhatnánk, hogy túlhaladott nézetekről olvashatunk benne és nem lesz semmi használható tanácsa, hiszen annyit változott már a világ.  De ez egyáltalán nincs így. Az egyik legjobb és legszellemesebb példa erre egy versbe szedett intelem egy olvasótól a reklámozónak. Amikor  elolvastam a vereset, az jutott eszembe, hogy a különböző TV-shop reklámokat tartják nagyon jónak egyes szakértők. Ha belegondolunk, bizonyos értelemben igaz is ez a megállapítás, hiszen ott másat sem hallani, mint azt, hogy mitől lesz jó nekem, a fogyasztónak, ha megvásárolom az egyébként jellemzően borsos árú termékeket. Sőt, olyan problémákra adnak el megoldást, melyek létezéséről eddig nem is tudtunk, de ők megoldják.

A verses intelmet most teljes egészében bemásolom. Kedves Olvasó, vonjon párhuzamot a múlt és jelen között.Egyébként bár a könyv 1962-ben született, a vers még régebbi, 1942-ből származik.

És még egy gondolat, ami alátámasztja a versben foglaltak igazságát, John Dewey tanár,  jeles amerikai  gondolkodó szerint az emberi természet legerősebb ösztöne : " a fontosság vágya"

Mond meg gyorsan, és mondd az igazat

(vagy, szépségem, eredj a pokolba!)

 

("Lapozgatok a magazinokban, nézegetem az

oldalakat, amelyek a reklámozóknak ezrekbe

kerülnek; és ők mégis magukról beszélnek, és

—     ami engem illett — önmagukhoz szólnak,”

Egy olvasó megjegyzése.)

 

Úgy látom, egy csomó dohányt költött el,

Hogy közölje velem, amiről hiszi, tudnom kell.

Hogy a cége mily nagy, mily szép és mily jó,

S hogy alapítójának mily hosszú bajusz való.

 

Így hát ’92-ben kezdte az üzletet!

Borzalmasan érdekes ez… önnek.

Vérrel-verejtékkel építette fel?

(Rohanok haza, hogy elmondjam nejemnek!)

 

Gépparkja oly modern és hiánytalan;

Dolgozói tiszták, híre makulátlan.

Mottója „minőség”… kezdőbetűje nagy Q —

Nem csoda, hogy elegem van önből…hú!

 

Talán ettől leszek oly elegáns, oly nett,

Hogy hívásaimtól nem kopnak el a telefonkészülékek.

És így jó sok barátom lesz —

(Soha nem tudni, hol végződik ez!)

 

Hát mondd meg gyorsan, és mondd az igazat

(Vagy szépségem, eredj a pokolba!)

Kevesebbet arról, „hogyan lett”;

És többet arról, mit nyújt nekem!

 

Vajon mivel járul hozzá az egészségemhez?

Megtanít, hogyan tegyek szeret nagyobb jólétre —

Jobb dolgokat magamnak, srácaimnak, nejemnek,

Vagy hogy kerüljem el, hogy munkámba belegebedjek.

 

Takarítok-e meg pénzt, időt, munkát;

Vagy tud-e a bérem ugrani akkorát?

Lefarag a robotból, veszteségből, aggódásból?

Ki tud engem húzni a megunt rutinból?

 

Hát mondd meg gyorsan és mondd az igazat

(Vagy szépségem, eredj a pokolba!)

Kevesebbet arról, „hogyan lett”;

És többet arról, mit nyújt nekem!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmoments.blog.hu/api/trackback/id/tr664984810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.