Marketingmoments

Egérpletyka, azaz word of mouse

2012. október 24. 13:16 - Marketingmoments

eger.jpgAronson 1992-ben ezt írta „A rábeszélőgép korát éljük”, és ez akkor még helytálló volt, akkor még nem pletykálkodtak az egereink, különösen nem ennyit, hiszen a Facebook megjelenése olyan egércsevejt eredményezett, amire korábban még nem volt példa. A többi közösségi oldal is ért el eredményeket, de ilyen átfogót még egyik sem.

Meg sem tudom számolni, hogy hányszor olvastam már azt, hogy "mostanában" hódított teret a Word of Mouth vagy Word of Mouse. De mégis mikor volt az a mostanában. Elkezdtem nyomozni kicsit. Papp-Váry Árpád egyik, a politikai marketinggel foglalkozó cikkében találtam egy Magyarországra vonatkozó releváns adatot. A 2002-es választások kapcsán ír a WOM "berobbanásáról".

Nyugat-Európában üzleti célú kampányokban alkalmazták először a WOM kampányokat, Magyarországra a választások idején robbant be. Szerinte akkoriban szinte nem volt olyan internetelőfizető és mobiltulajdonos, aki ne kapott volna nap mint nap egy-egy politikai tárgyú továbbított e-mailt vagy SMS-t valamelyik ismerősétől. Az üzenetek egy része spontán, azaz alulról szerveződő „partizánakció” volt (úgynevezett grassroot), másik részük viszont már akkor is a pártközpontokból indult. A hagyományos pletyka, azaz a „word-of-mouth” és a „word-of-mouse” között van egy fontos különbségre hívja fel a figyelmet: míg az előbbi esetében gyakran torzulhat a szöveg, addig az utóbbinál csak egy forward gombot nyomunk, és már megy is az üzenet tovább, eredeti formájában.

2008-ban Sas István is kiemeli egyik írásában, hogy a web2.0-es eszközök terjedésével olyan változás ment végbe, amit korábban nem tudtak elképzelni a szakemberek.

 A folyamat érdekessége, hogy 2007-ben a cannes-i reklámfesztivál fődíját egy olyan reklám nyerte, amelyet sohasem vetítettek sem televízióban, sem moziban. A Dove-Evolution kampánya még mindig elérhető a Youtube-on, sőt paródiája is készült.

Az eredeti:

És egy paródia:

A másik említésre méltó eredmény: Magyarországon ugyanebben az évben az Effie-versenyen (a leghatékonyabb reklámok  megmérettetése) a fődíjat ugyancsak egy vírusreklám nyerte, amely csak az interneten keringett. A KFT együttes egy laza házasságtörést felelevenítő „Balatoni nyár” című számára készített a turisztikai hivatal egy enyhén pikáns rajzfilmet, amellyel áttételesen a nyári balatoni idegenforgalmi szolgáltatásokat népszerűsítette. A film nem véletlenül nyert hatékonysági díjat, hiszen ahhoz képest, hogy egyetlen fillér médiaköltség sem terhelte, hatalmas nézettséget – és ezzel komoly forgalomnövekedést – eredményezett. Nem volt könnyű megtalálni a videót, a dijnyertes.hu-n sikerült végül fellelnem.

A vírusreklám a Facebook megjelenésével csak erősödött. Ezernyi komment, ötlet, gondolat, ellenvélemény kerül felszínre, amely érdekességével, provokatív tartalmával vagy kreativitásával öngerjesztő folyamatot indít el. Nyomukban beindul a buzz, amit magyarul talán a „zsongás” kifejezés takar a legjobban. Mostanában egyre többet foglalkozom afféle gondozóként "céges" bloggal és Facebook oldallal, és bizony most már ott tartunk, hogy a "buzz" beindításáért meg kell dolgozni. Hát akkor hadd pletykálkodjanak az egereink!

Update: egy friss vírusfilm magyar alkotóktól:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmoments.blog.hu/api/trackback/id/tr584866322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.